Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Sági Farkas: István Hajnal a határon

FARKAS ISTVÁN —• Köszönöm, most szolgálatban vagyok. Tessék csak rágyújtani, tanár úr! A bácsi kihúzta magát. Hadd hallják a bűnösök is, hogy ő tanár, úriember, aki akkor szól a csendőrhöz, amikor neki tetszik. Tekintélye van, ínég ha magyar is. A csendőrrel is magyarul beszél. Nagy jótekintélyes örömében odaintette az öccsét: — No gyere közelebb, nézd meg, ha bíró leszel, eléd is ilyeneket visznek. Az asszony föltekintett. Sáros lábát, mely úgy vágyott a cipő után, fölemelte. Mintha ugrani akart volna vele. De csak egy pillanatig tartott az egész, aztán a szemét is visszasütötte. —- Az öccse? — kérdezte a csendőr. — Az, — felelte a bácsi. — Nem édes öcsém, csak az unokaöcsém, de mindegy. Jelesen maturált, most megy az egyetemre. Jogász lesz. —• Az én öcsém is jogász, — mondta rá a csendőr. — Már harmadik éve. Az apám meg mészáros. Az állomás környéke egyszerre megvilágosodott. A motorosvonat sofőrje felébredi és az indulás legutolsó percében a kijárat elé robogott. Az egyetlen kocsi még legyőzte az éjtszakát és büszke úr gyanánt világított le a ráváró emberekre. Az utasok gyorsan másztak fel a nyitott ajtón át és versenyezve keresték a jó helyet. —• Nohát, mi is megyünk, — mondta a csendőr. -— A fiatalember úgyis velünk jön. — A másik csendőrhöz szólt, aki hallgatagon állt a fal alatt és a messze láthatáron a felkelő nap helyét kereste. — Mehetünk! Az emberpár megindult. A mótoroskocsi ablakaiból ijedt tekintetek kísérték léptüket. Jaj, lia éppen melléjük találnak ülni. Pedig negyvennyolc ember számára van hely a kocsiban, persze, az állóhelyeket is beleszámítva. Ezt leghamarabb az utazó jegyezte meg, aki szerette a diszkrétjárású, újdonsült kocsikat és szerette a harmadosztályú kényelmet. A beszédesebb csendőr már egyik lábát föltette a lépcsőre, közeledett a búcsúzás és a komoly nekiindulás perce, amikor a sofőr hatalmasan elkáromkodta magát. Ez egy pillanatra feledtette az embereket. Sürge kiáltásokkal kérdezgették, mi baj van, miért nem mennek, a sofőr talán be van rúgva, de a másik pillanatban maguk feleltek a kérdésekre nagy összevisszaságban és nem tudták mégsem, hogy mi baj van. A pillanatnyi zavaron keresztülszűrődött a kalauz hangja: —• Tessék kiszállni, a kocsi visszamegy a fűtőházba! Valami kisebb hiba történt, amihez szerszámok, és mindenekelőtt közönségtől mentes, szabad helyre volt szükség. Az utasok lekászálódtak és halk elégedetlenséggel álldogáltak a perrónon. 152