Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])
Kováts Béla: Az első kisebbségi nemzedék
KOVÁTS B ÊLA és németek. Otthon azonban nem mertünk maradni és ezért, aki tehette, ismerőséhez ment éjszakára. Feleségemmel együtt én is elmentem hazulról, hogy ha keresnek a cseh katonák, ne találjanak meg. Szüleim lakásán húztuk meg magunkat. Szorongva vártuk, hogy mit hoz az éjszaka. Lassan teltek az órák . . . Másnap elutaztam, hogy jelentkezzem csapattestemnél. Három napig állomásoztunk Nagyszombatban egy régi gyárépületben, amíg felszereltek bennünket. Harmadnap éjszaka titokban, csendben elindultunk . .. Senki sem tudta, hová megyünk. Egyesek szerint a lengyel határra, mások szerint a németek ellen. Azt is mondották, hogy a magyar határra megyünk, mert ott már folynak a harcok. Még a gondolat is szörnyű volt, hogy fegyverrel a kezemben induljak a hazám ellen, véreim ellen. Testvéreimre gondoltam, akik a határon túl biztosan ugyanígy indulnak, hogy segítsenek rajtunk. Szökésre gondoltam, kalandos vállalkozásokra és egymást kergették a tervek agyamban. Csallóközi magyar fiúk voltak velem a menetben, ha lehetett összebujtunk, feltűnés nélkül és minden eshetőségre készen, terveket mérlegeltünk. De ha csak némán tekintettünk egymásra, akkor is megértettük egymás gondolatait. A menetszázad azonban észak felé kanyarodott. Háromnapos menetelés után Miava közelében, egy kis faluban telepedtünk meg. Közel két hétig állomásoztunk itt, teljesen elzárva a külvilágtól. A rádiókat a faluban be kellett szolgáltatni, úgyhogy rádión keresztül nem értesülhettünk a történtekről. Újságot, levélpostát nem továbbítottak. Senki sem tudott semmit, hogy mi történik a falu határán túl. Idegtépő napok voltak. Elszakítva a családtól, a hozzátartozóktól, ismerősöktől, idegen faluban, idegen emberek között a legnagyobb bizonytalanságban várni, várni, várni, hogy mit hoz az elkövetkezendő óra. Talán már folyik is a harc, talán már bombák robbannak a falvakban és városokban ... Mi van szüleimmel, a feleségemmel, testvéreimmel? Annyit tudtam csak róluk, hogy elutaztak Pozsonyból a nővéremhez, falura. Egy délelőtt riadó hangzott. Indultunk vissza, Nagyszombat felé. Gyorsított menetben két nap alatt értünk le Szencre. Az első éjszaka Spácán szálltunk meg. Ott hallottuk, hogy még nincs hadiállapot, folynak a tárgyalások, Benes lemondott és a Csallóközben a magyar falvakban a lakosság magyar nemzetiszínű lobogó alatt felvonulásokat tart és követeli az anyaországhoz való visszacsatolását. A csehek «lázadó magyarokról» beszéltek és dühödten fenyegetődztek, hogy majd rendet csinálnak. így ludtuk meg, hogy «rendcsinálás» miatt vezényeltek minket a magyar vidékre. A magyar falvak tele voltak katonasággal. A vezénylő tisztek mind csehek voltak. A csapattestnél állandó riadókészültség volt, hogy ha az 146
