Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])
Kováts Béla: Az első kisebbségi nemzedék
KOVÁTS B ÊLA egyes külső látszatintézkedésekben igyekezett megvalósítani s ezt is csak oly mértékben, amennyire az új rezsim urainak hasznára válhatott. Hogy megnyerje a maga számára az egyszerűbb néprétegek bizalmát, még pedig elsősorban a kisebbségi néprétegekét, osztálytalanságot hirdetett. Eltörölték a címeket, a rangokat, még a levélcímzésben is tilos volt a grófi, vagy bárói rangot jelezni, ugyanakkor azonban ebben az « osztály talan» társadalomban új osztályok keletkeztek. A régi grófi, bárói, vagy nemesi társadalom helyét a cseh ipari és pénzügyi arisztokrácia, a cseh hivatalnoki osztály foglalta el, mely ugyan nem viselt címeket, annál nagyobb mértékben igyekezett azonban háttérbe szorítani és tönkretenni a kisebbségi sorsba kényszerült néprétegeket. Földreformot hirdetett, hogy a zsellér, a mezőgazdasági munkás is földhöz jusson, a demokratikus jelszavaktól elbódított magyar munkás azonban csak akkor ébredt tudatára annak, hogy becsapták, amikor a szétosztott földet Csehországból és Morvaországból betelepített idegenek kapták meg s ő a városokba szivárogva kénytelen volt a munkaközvetítő hivatalok előtt ácsorogva munkanélküli segélyért könyörögni. Mert nemcsak, hogy földhöz nem juthatott, de a városi munkahelyeken sem juthatott munkához cseh és szlovák munkástársai mellett. Kiábrándult hamarosan a «demokráciából» s mennél jobban kiábrándult, annál inkább megszerettük mi, mert tudtuk, hogy részese a mi sorsunknak, amelyet most már tudatosan neveztünk kisebbségi sorsnak. Ekkor még azonban erős küzdelmet kellett vívnunk azokkal, akik nem jutottak el a felismerésnek ehhez a fokához s nem a kisebbségi sorsban, hanem a társadalmi rendszerben látták a magyar munkásság vergődésének okát. Már a középiskola felsőbb osztályaiban, de még inkább az egyetemeken az idegen uralom alatt élő magyar értelmiség fiataljai között ideológiai táborok alakultak ki, amelyek állandó ellentétben állottak egymással. A szélső baloldaltól a szélső jobbig minden tábornak voltak hívei. Gyűléseket, vitaesteket tartottak, elméleteket dolgoztak ki, harcoltak egymással és közösen, mindannyian harcoltak a megélhetésért, amely egyre nehezebb lett minden magyar számára. Ez az adottság, a megélhetési gondok vezették azután a közös, nagy táborba azokat is, akik az egyetemi évek alatt még nem a kisebbségi sorsproblémák szemszögéből ítélték meg helyzetüket és társaik, magyar társaik helyzetét az idegen államban. Az elhelyezkedésnél, valamely állás elnyerésénél, bármely ideológiai csoporthoz tartoztak is, rádöbbentek, mert rá kellett döbbenniök az igazságra s most már ezek is a kisebbségi sorsproblémák megoldásában látták az egyetlen kivezető utat, mely egy jobb jövő felé vezethet. A fiatal magyar értelmiség nagyobb csoportja azonban már sokkal előbb, az egyetemi évek kezdetén az igazság felismerésében céltudatosan haladt azon az úton, amely a kisebbségi magyarság eggyékovácsolásához 140
