Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])
Kováts Béla: Az első kisebbségi nemzedék
KOVÁTS B ÊLA Egész nap a hivatalban dolgozott s éjszaka tanult. Vizsgáznia is kellett. Ha a vizsga nem sikerül, úgy, mint ideiglenesen átvett állami hivatalnokot azonnal elbocsátják állásából. Mihez kezdett volna ősz fejjel és mi lett volna velünk, még fel nem serdült gyermekekkel. Vagyonunk nem volt és a bizonytalan jövő ijesztő képe nehezedett a családra. Tudtuk, hogy a nyelvvizsgától függ minden . . . Apám pedig éjszakákat virrasztott át a könyv mellett, amelyből a vizsgára készült. Kitartó munkával és tanulással sikerült is az idegen nyelvet annyira elsajátítania, hogy a vizsgánál nem voltak nehézségei. Már én is gondolkodó aggyal kezdtem figyelni a világot s ekkor döbbentem rá először, hogy külön feladatok hárulnak ránk, ott élő magyarokra. Hatványozott mértékben kell felfognunk a munka értelmét, többet kell dolgoznunk az idegen uralom alatt, ha meg akarunk maradni azon a helyen, ahol eddig álltunk s nem akarjuk azt átadni az idegeneknek, akik különben is sokkal könnyebben jutnak hozzá. Szüleimnek most már nem kellett biztatni engem a tanulásra. Tudtam, hogy ha lemaradok, ha nem leszek különb a többieknél, akkor később, «majd ha felnövök», éppen úgy félre akarnak majd tenni, mint most apámat akarták. Már gimnáziumba jártam. Mint magántanuló, otthon voltam egész éven át, csak vizsgázni mentem Pozsonyba. Irigyeltem azokat, akik a «városban» tanulhattak, de apám fizetéséből nem tellett arra, hogy «kosztba» adjon valamelyik városi családnál. Emlékszem, akkoriban apám felettes hatóságaitól bizalmas utasítást kapott, hogy minket gyermekeket szlováknyelvü iskolába járasson. — Már pedig az én gyermekeim anyanyelvükön fognak tanulni! — jelentette ki apám, amikor otthon anyámnak megemlítette a dolgot. Nem is Íratott be másnyelvű iskolába. De ettől az időtől kezdve apám még többet dolgozott a hivatalban. Tudta, hogy most még jobban nyilvántartják őt, mint megbízhatatlant s ha a hivatalban a legkisebb mulasztást, vagy hanyagságot követi el, okot fognak találni arra, hogy elbocsássák. Régebbi pajtásaim Pozsonyba kerültek, nyilvános rendes tanulók voltak, de gyakran látogattak haza falunkba. Ilyenkor összejöttünk s hallgattam diákélményeiket. Elmondották, hogy mennyivel jobb dolguk van a szlovák és cseh diákoknak, akik délelőtt járnak órákra, míg nekik délután kell bemenniök. De azoké az elsőbbség s nekik a rossz, elhasznált levegőjű tantermekbe kell bejárniok. Szellőztetni sem lehet, mert délután már nem fűtenek s ha kinyitnák az ablakokat, akkor egész délután kabátban ülhetnének. Elmondották azt is, hogy együtt vannak fiúk-lányok, nincsenek külön osztályokba osztva. Ekkor éreztük először, hogy velünk másképpen bánnak, mint a cse138
