Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Rády Elemér: A felvidéki magyar politika húsz éve

A FELVIDÉKI POLITIKA 20 ÉVE őslakos front állandó tiltakozásának volt az eredménye, hogy 1932-ben ezt a díjszabást némileg módosították Szlovákia javára. Ennek az időszaknak legnagyobb jelentőségű eseménye az 1930 december 1-én megtartott népszámlálás. Szlovákia gyarmatjellege a népszámlálási rendelet szelleméből is kitűnik. Míg a cseh-morva tartományokban a népszámláló ívet maga a családfő tölti ki és így nemzetiségét szabad akarata szerint vallhatja be, addig a szlovákiai és kárpátaljai részeken a népszámlálást az úgynevezett népszámláló biztosok folytatják le, ők töltik ki az íveket és így a nemzetiségi rubrika kiállításánál nemcsak a presszió érvényesül, hanem tág tere nyílik a hamisításoknak is. A magyarság arányszáma Szlovákiában 21.5% volt, jogos volt tehát az a kívánság, hogy ugyanilyen arányban alkalmazzanak magyar számlálóbiztosokat is. Ehelyett a biztosi karnak csak 4%-a volt magyar. Ilyen körülmények között nem csodálkozhatunk azon, hogy a magyarságnak nemcsak az arányszáma csökkent, ami a tömeges cseh telepítésekkel úgy, ahogy megmagyarázható lett volna, — hanem abszolút száma is hatalmas csökkenést mutatott. Az 1920-as népszámláláshoz viszonjatva a magyarság lélekszáma 9.9%-kai, 62.838 fővel csökkent. A cseh népszámlálási statisztika mesterfogásaival sem sikerült azonban bebizonyítani, hogy Csehország nemzeti állam. Az 1930. évi népszámlálás feldolgozása után a nemzetiségek megoszlása Csehszlovákiában a következő: cseh 7,406.493 szlovák 2,982.277 német 3,231.688 magyar 691.923 lengyel 81.737 rutén 549.169 zsidó 186.642 román. 13.004 cigány 32.209 ismeretlen 4.423 Más szóval tehát 7,406.493 csehvel szemben közel 7,100.000 más nemzetiségű él a cseh köztársaságban! Igen tanulságos az a cseh statisztika is, amely a három legnagyobb felvidéki magyar város fokozatos elmagyartalanítását mutatja. A magyarság statisztikája: 121