Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Rády Elemér: A felvidéki magyar politika húsz éve

A FELVIDÉKI POLITIKA 20 ÉVE A tizedik évforduló alkalmából Tuka Béla professzor, a Szlovák Néppárt hivatalos lapjában, a Slovák-ban cikket írt, Vacuum Juris címmel, amely érdekes leleplezést tartalmazott a deklaráció kulisszatitkairól. Tuka megírta, hogy a deklarációnak volt egy titkos záradéka is, amely szerint a prágai kormánynak tiz esztendő alatt rendeznie kell a szlovák autonómia kérdését és ha ez tíz év alatt nem történik meg, a szlovák népre visszaszáll az önrendelkezési jog és maga dönthet további sorsáról. Tuka Béla megállapította cikkében, hogy az autonómia kérdése nem nyert megoldást, ennek következtében Szlovákiában Vacuum juris, azaz Jogi űr következett be, a prágai kormány minden intézkedése nem más, mint merő erőszak, jogtalan az adószedés, jogtalan a közigazgatási tényezők munkája. A cikknek hatalmas visszhangja volt, különösen, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Tuka Béla a szlovák fiatalokból egy úgynevezett Rodobrana nevű, félig katonai szervezetet alakított. A prágai kormány 1929-ben Tukát elfogatta és a világszenzációvá dagadt Tuka-per eredménye az volt, hogy Tuka Bélát 15 évi fegyházra ítélték hazaárulás címén, a hírhedt rendtörvény alapján. A Tuka-per tárgyalásának nagyobb része zárt ajtók mögött zajlott le és az egykori Propagacsná Kancellária hírhedt ügynökei vonultak fel most már nyiltan a rendőrség zsoldjában és szolgáltatták a hamis adatok tömegét Tuka ellen. A per után a szlovák—cseh viszony elmérgesedett, a Slovak-ot 3 hónapra betiltották, a Néppárt munkáját megnehezítették és a szlovák néppárt vezetőire és tagjaira rásütötték a hungarofilizmus vádját. Elérkezett volna az idő, hogy a szlovákság széles rétegei és elsősorban a szlovák nép vezetői keressék és megtalálják az utat a magyarság felé. Sajnos, ezek a szlovák vezetők túlságosan féltek a hungarofilizmus vádjától és nem mertek a nemzetiségi együttműködés egyedül helyes útjára lépni. Pedig Hlinka András látta, hogy a csehszlovák állam milyen veszedelmet jelent a szlovákság számára. A cseh kormány a szláv testvériség jelszava alatt a szlovák területek elcsehesítésére törekedett, egész kultúrpolitikája arra irányult, hogy a szlovákokat lassan, fokozatosan nemzeti jellegükből kiforgassa és elcsehesítse. Hlinka András már 1921-ben érezte ezt a veszedelmet, hiszen ekkor írja, hogy «három év alatt több tapasztalatra tettünk szert, mint a magyaroknál háromszáz év alatt. Pörünk van, már százszámra». Két évvel később pedig így ír: «Szerencsések vagyunk, ha hetenkint csak négyszer kobozzák el lapunkat». 1925/26-ban azonban Hlinkát és alvezéreit megzavarja a tartományi önkormányzat csillogása és egyességre lép Prágával. Két esztendő múlva keserű szájízzel hagyják ott a prágai kormányt és a Tuka-per tanulságai végleg rádöbbentik a szlovákokat arra, hogy Prágával nem tudnak megegyezni. A csehszlovák egység ettől az időtől kezdve most már olyan fikció, amelyet a külföld sem akar elhinni. A szlovák 119