Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
Községi adattár
örökölt üzletében. A katonaság szállítója, öt állandó alkalmazottja van: A ker. szoc. párt lelkes híve, a tűzoltóság kerületi felügyelője, a helyi szövetkezetek ügyvezetője, az ipartestület volt 'alelnöke stb. Neje Zachovits Mária, gyermekei: Gyula és Zoltán. Chemez Gyula ny. Máv. pályaőr, Galánta. 1895-ben Gányban született, 1909ben lépett a Máv. szolgálatába, 1915ben hadbavonult s az olasz fronton harcolt az összeomlásig. Leszerelése után kisegítő pályaőr, iq22-ben pedig végi. pályaőr lett, 1933-ban ment nyugdijba. Felesége Popluhár Mária. Gvermekei: Mária. János; Tibor és Matild. Chemez Márton ékszerész és órás m., Magyardiószeg. 1916-ban született Sásváron. ahol apja Ch. Piusz Árpád urad. gazdatiszt. Négy középiskola elvégzése után kitanulta az órásipart Pöstyénben, azután mint segéd praktizált. 1939 májusában önálló mester lett Magyardiószegen, ahol ő az egyetlen órásmester. A M. N. P. tagja. Chemez Sándor szövetkezeti üzletvezető, Nemeskajál. Itt született 1900ban régi nemesi családból. Iskolázása után ,a helyi fogyasztási és értékesítő szövetkezet szolgálatába lépett. 1928 óta ő vezeti az üzletet és korcsmát. Vezetése alatt a szövetkezet nagyot fejlődött, saját székháza van. A megszállás alatt; tagja volt a magyar pártnak, melynek elnöke édesapja, Ch. Dániel volt. 1918ban hadbavonult és az olasz fronton harcolt. Neje Kiss Eszter, gyermekei: Szidónia és Mária. Chiminecz Ferenc elemi isk. igazgató, Szuszkó. 1912-ben született Munkácson. Itt végezte a képzőt 1931-ben. Először Hársfalván működött, 1936-ban Szászókára került igazgató-tanitónak. A katonai parancsnokság 1939 márciusában Szuszkóra nevezte ki az öt tanerős iskola igazgatójává. 1934—36-ig a cseh hadseregben szolgált, 1939 nyarán résztvett a szegedi tiszti átképző tanfolyamon. Chiminecz János malomtulajdonos és gazdálkodó Iíonca. Itt született 1873ban. 1892 óta önálló gazda, mai birtoka 20 hold. Malmát 1918-ban vettei meg. Résztvett a világháborúban 1914től 1918-ig. Volt községi bizottsági tag. A cseh uralom alatt hazafias magatartást tanusitott. Neje Csepa Anna, gyermekei: László, János, Mária és Zzó; fia. Chira István állami tanító, Felsőverecke. 1900-ban született Uczáson. A g.kat. tanítóképzőt végezte Ungváron 1921ben. Pedagógiai pályáját Kiesvölgyön kezdte el. 1922-23-ban katonai szolgálatot teljesített Nagymihályban. Ezután Patakujfalun, Viharoson, Havasközben, Volócon, Rákócziszálláson, Kiscserjésen és Ábránkán tanított. 1939 márciusában kinevezték áll. tanítóvá Felsővereckére. Ukránelienes magatartásáért három hónapon át internálva voit. Neje Deszátnyik Aranka, gyermekei: Auré lia és Katica. Chira Kornél gkat. esperes-lelkész, főesperes, Irhóc. 1869-ben született Topolyán. A teo^ 3giát Ungváron végeste, 1896-ban szentelték pappá. S- le .'sz volt Nagylucskán éslrhócon, h. lelkész Nyéresházán. 1926 óta rendes lelkész Irhócon. 1918-ban lett esperes és szentszékí tanácsos, ir)"i-ban főesperes. Felesége Tabakorirs Herta, gyermekei : Sán dor kanonok, Andor ig. tanitó, Vidor tanító, Magdolna férj. Fedinecz Lászlóné, Péter tanitó, Pál ig. tanitó és Kornél tanitó. i Chu da Etel áll. tanítónő, Kanora. Karcagon született. A képzőt Munkácson végezte 1934-ben és még ez évben került a kanorai iskolához. Osztályában átlag 50—60 gyermeket tanit. Chrastěl Mihály birtokos, Kisbaromlak. 1875-ben született K.-Szemerén. — Résztveit a világháborúban, az orosz fronton küzdött és 1914 novemberében sebesülten hadifogságba jutott, melyben 84 hónapig siylődött. 1924-ben lett önálló gazda 4 holdon, mai birtoka 9 k. hold. Volt törvénybiró, hét éven át községi képviselő- Neje: Mellen Emma, fia: Mihály. nyéki Csaplár István gazdálkodó, Csallóköznádasd. Itt született 1872-ben régi nemesi famíliából. Nemességük 600 éves. 1895 óta önálló gazda, mai birtoka 85 m. hold. A M. N. P. heiyi elnöke. 1 Községi képviselő, iskolagondnok, közgyám. Néhai első neje Mikus Berta volt, második felesége Eke Erzsébet, gyermekei: István tanitó, János káplán, József, Ferenc, Mária férj. Lukács Jánosné és Berta. Csapolczy Mária áll. tanítónő, Kisrákóc. 1916-ban született, tanulmányait — 27 —