Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Községi adattár

35—4° alkalmazottat foglalkoztat. A ví­zimalmot 140 lóerős turbina hajtja, a kisegitő Diesel-motor 50 lóerős. Olajsaj­tolással és terménykereskedéssel ig fog­lalkozik a cég. A villanytelep látja el árammal a községet. A malmot, melynek teljesitő képessége nap- 3—4 yagon, 1928-ban teljesen modernizálták. Butyán Gyuláné sz. Maurer Margit, csendőrőrsvezető özvegye, Beregkisal­más. 1862-ben született Doihán '"tiszt­viselő családból. 1887-ben ment férjhez B. Gy.-hez, aki meggyesi származású és Kolozsváron nevelkedett. 1925-ben lett özveggyé. Néhai Vilmos testvére áilam­vasuti főfelügyelő, Mór testvére pedig kormányfőtanácsos volt. Buzási Károly körjegyző, Felsőveres­mart. 1894-ben született Püspökladány­ban. Szolnokon végezte a középiskolát, a közig, tanfolyamot pedig Nyiregy­házán. Mielőtt Felsőveresmarton körjegy­ző lett, Püspökladányban működött mint s. jegyző- Nős, négy gyermek apja. Di Ceresnó Virgilio földbirtokos, Pal­lós. 1887-ben született Genuában ősi olasz nemesi családból, mely nagy sze­repett játszott a genuai köztársaságban és a napoleoni időkben. Tanulmányait szülővárosában végezte. Ré?ztvett a vi­lágháborúban. 1917-ben telepedett le Ma­gyarországon. A cseh uralom alatt — bár olasz állampolgár volt, mindig tá­mogatta a magyarok ügyeit. Önállóan gazdálkodik birtokán, meiy 400 'bold 1 szántóból és 150 hold erdőből áll. A birtokon halastó és gyümölcsös is van. Husz családnak ad állandóan kenyeret. A Szeszgyárszövetkezet és a Mezőgazd. Kamara elnöke. Felesége: gróf Ester­házy Ilona. Cibere Fedor gkat. lelkész, Bereg­Ieányfaiva. 1906-ban született. Munká­cson érettségizett, a teológiát Ungváron végezte. Négy évig Munkácson volt káplán, azután Beregleányfalvára került. Öt év óta önálló lelkész. A fogy. szövet­kezet ügyv. elnöke. Neje Iváncsó Ol­ga, gyermekei: Márta, Miklós, Elek és Nadejda. Cibere János kereskedő, Beiegle­ányfalva. 1887-ben született Beregfoga­rason. Fiatal korában gazdálkodott. 1920­ban lépett a kereskedelmi pályára. Volt kisbiró és községi képviselő. Neje Iván­csó Mária. Mihály • fia után négy uno­kája van. Cikk M. Dávid földbirtokos, Köké­nyes. Itt született 1887-ben. Elődei 150 évvel ezelőtt telepedtek le itt. önálló gazda, jelenleg 30 holdas a birtoka. A világháborúban hadimunkás volt. A cseh uralom alatt megőrizte magyarságát. Ne­je Weinreb Zláta, gyermekei: KreindI kereskedő, Izrael gazdálkodó és keres, kedő, Slima és Dóra. Cikta KFT fiókja, Galánta. Mint a Bata-cég fiókja, 1929-ben létesült. Ve­zetője Marovetz Elemér, aki 1931 óta álí a cég szolgálatában mint üzletveze­tő. A galántai fiók vezetését 1939 feb­ruárjában vette át. A magyar nemzeti párt törekvéseit, bár nem volt tagja, készséggel támogatta. Cilyó Ferenc gazdálkodó, bércséplő, Végmártonka. Itt született 1905-ben. — 1937-ben lett önáiló gazda 14 holdon. Bércsépléssel is foglalkozik. Hét éven át viselte a birói tisztet. Minden haza­fias mozgalmat támogat. Neje Skirja Mária, gyermekei: Magdolna, Marga­réta és László. Cohla Péter gazdálkodó, Bilke. Itt született 1902-ben. Hat holdas bir-t»ka van. Neje Schubert Erzsébet, gyerme­kei: Mária, Péter, László, Anna, Erzsé­bet és Mihály. Atyja, György gazdál­kodó. Cheimovics Jankel italmérő, Tiszahe­iény. 1897-ben született Herencsén. —­1925 óla apósa gazdaságát és az ital­mérést vezeti. Apósának gazdasága, me­lyet 1884-ben szerzett, 20 m. hold. Fe­lesége Fried Heléna, gyermekei: Mar­git, István, Lajos és Lili. Cseh Lajos gazdálkodó, Iniely. Itt szül. 1902-ben. 18 éves korában önálló gazda lett, mai birtoka 25 hold. Köz­ségi képviselő, a tűzoltó-testület pénz­tárosa, ref. presbiter, volt kurátor, a M. N. P. pénztárosa, a helyi Kultúr­egyesület előadója és pénztárosa. Neje: Keszeg Éva, fia: Lajos. Négy unoka­testvére hősi halált halt. Chernez Dezső hentes és mészáros m., Galánta. Itt született 1893-ban ősi husjparos családból. Pozsonyban elvé­gezte a keresk. akadémia két osztályát, iparában 1910-ben szabadult fel, az­után mint segéd praktizált. Végigküz­dötte a világháborút az olasz és albán fronton. 1923-ban lett önálló édesányjától — 26 —

Next

/
Thumbnails
Contents