Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

A Tisza völgye

A szerpentin a Hoverla-patak völgyébe kanyarodik. Az út az egyre hangosabban duruzsoló ' patakot egészen a vöígyzárógátig kiséri. Mintha ebben a völgyben adott volna egymásnak találkozót hegység mindén ere, csermelye, annyi az élő víz. Alig tehetünk pár lépést, hogy jobbról, balról ne látnánk' egyet-egyet lefutni az anyaim edierbé s így nem csoda, hogy miire leér a duzzasztói taváig, már igjen tekintélyes vízmennyiséget hömpölyögi et belé. A Hovería gátja egyik páratlanul érdekes mestermüve a primitív eszközökkel, kizárólag fából összeácsolt zsilipeknek. Már maga a környezete lis nagyszerű, mert hatalmas fenyőerdő közepén épült. Hát mégf a zsiľip, mely alapjában véve emefetmagas, (egyes részeiben lépcsőzetesen magasodó, hántolt fenyőtörzsekből összeácsolt fal, mely mögött még erős töftés védi a gátat,nehogy a 25—30 ezer köbméter-,, tehát kb. 300,000 métermázsa súlyban fölgyülemlő víz nyomása átszakítsa azt. i De ha bámulatos ez a nagyszerű faalkotás, nem

1 kevésbíbé az a látvíány, mikor a tóvá gyüfemlett vizet időnkint leengedik s a roppant víztömeg fülsiketítő zúgással, dübörgéssel, olyan erővel zúdúl alá, hogy az előkészített szálfaóriásokat 'mint könnyű pozdorját kapja hátára és ragadja magával a mélybe. A széles favályukban a rohanó víz forrni látszik. A hántolt törzsek ellenállhatatlanul sodródnak, bukdácsolnak, egymás hátára csúsznak, dé hasztalan, a behemót e nejű víztömeggel megbirkózni nem

1 tudnak s mind íejebb-íejebb csúsznak. A völgy ilyenkor hangos a zajtól. Nagydbrongu emberek álldogállnak, ugrándoznak a csúsztató mentén, hogy a felakadó szálfákat útjukra tereljék, levezessék a völgybe, hol tutaj alakjában folytatják tovább vándorútjukat az Alföld fában szegény vidékei felé. * 1 A Hoverra-duzzasztó gátőrháztól négy órai gyaloglással érünk le a Fehér-Tisza völgyébe, hol Luhinál autóbuszra ülünk, hogy elvitessük magunkat a rahóí volt internáló táborig. 3. A Fekete-Tísia környéke. Közel a helyhez, hol a két Tisza egyesül, háromfelé ágazik az országút. KözülÖk az északi, a Fekete-Tisza völgyébe vezet. A FeketeTisza torkolati környéké alig különbözik a Fehér-Tiszáétól. Ez is elég nyílt. Kis vízálláskor medréből gömbölyűre kopott sziklarögök állanak ki, melyeknek dühös csattogással rohan a habtajtékos víz, mintha menten el akarná nyelni azokat. A hegyek oldalait lomberdő fedi. A fenyők a bükk lombjai közül itt még

1 csak elvétve nyújtogatják kii sud arai kat és inkább 1 csak a hegytetőkön ácsorog nák. T i sza kö z állomásánál vashíd

r karolja át a folyót, mely mintha nem érezné jól magát a tágabb völgyben, igyekszik a Cihanski-gron és Mezy-Rikava ágaitól összeszorított szurdokba bujni. A szurdokban egyik kanyar a másikat követi. Egy-egy hajlatnál gyönyörködve állunk — 615 — 35