Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
A Tisza völgye
meg, hogy vázlatkönyvünkbe rajzoljuk, fényképező gépünk filmjére rögzítsük a csodatájat, melyen minden van, ami egy képet széppé tehet. Közvetlen előttünk a széles országút sávja. Szélén az elmaradhatatlan vaskorát. Azontúl a vasút ívbehajló sínpárja, mely legtöbb helyt nem is ívben, hanem félkörnél is nagyobb kanyarban követi a folyó hajlatait. A part szélesen, magasan, 'betonfala k ka f erősített, hogy alá ne mossa azt az olykor tomboló erővel rohanó ár. Az útmentén tölgyek, bükkök, illatos hársak'. Mögöttük magasra nyurguló fenyők. Azontúl kékeszöldbe öltözött hegyek és minderre ráborul a kénsárga fényjátéku égbolt, melyen hosszan elnyúló leheletfinom páraembriók igyekeznek felhővé alakulni. Még nem értünk a kanyar végére és ime, ellenkező irányban, óriási S betűt formálva, már is következik a másik. A háttérben sorakozó hegykulisszák helyzetéből látjuk, hogy nem ez az utolsó. Kígyó-kúszással !nyomul előre, hogy szinte tünemónyszerüen vájltoztassa képét. A völgyet betölti a víz zúgása. A levegő nyirkos, párás, hideg. A bokrokon, fűszálakon még a késő reggeli órákban is ott rezegnek a harmat gyöngyszemei, mert a nap a magas hegyek imiatt csak déltájban tud a szurdokba i betek inteni. A Poháry (1080 m.) orma alatt, egy mindén eddiginél nagyobb S kanyart ir le a folyó. Itt a vasút már nem is tudja követni a hirtelen hajló völgyet, ezért kénytelen átvágni a túlsó partra és ott, a hegy oldalán, magasan a meder fölött folytatni útját. A volt Osztrák Aípesekben, az Enns, vagy Muhr völgyében találunk ifyén remek részleteket. Vashid karolja át a meredjek partokat, mélyek között ezüstösen gyűrűzve futja vándor út ját a víz. Az erdő fái a kövecses partszegélynek alig engednek lépésnyi teret, sőt olykor egészen a tükör fölé hajlanak, hogy abban villogtassák' meg sokszínű lombjaikat. Igy érjük el a borkúti-völgyet és ebben a szénsavas vizéről, gyógy-, fürdőjéről ismert Borkútot. A község házai nemcsak a Tisza-, hanem ennek mel lék pata k jö i mentén is óriási területen helyezkednek el, hol közvetlen mögöttük r ezer méteren felüli magas kúpok rengetege terül: jobbról az 1314 méteres Mencul, balról az 1345 méteres Mencul, balról az 1345 méteres Bubulika. Följebb az 1883 méter magasságot elérő Bliznica és ennek társa az 1728 méterre kapaszkodó Sesul. Borkútnáf a kitágult völgyben, erős ívben kanyarodik az országút. A folyó partján kiterjedt rétségek húzódnak, melyeken petrencékbe, goblyákba rakva áll a magas ágbogokra fölrakott széna. Ha behunyt szemmel kellene átmennünk ezen a völgyszakaszon, akkor is tudnók, hogy a parti rétségek mellett vezet el az út, med a levegő telitett a száradó széna felséges, erős, üde illatával. A hegyek erdőit itt is sok' hlelyen letarolta a cseh zsébrák-gazdíálkodás, úgy, hogy némelyek csupaszon, mások már növendék bokrokkal, vagy 10—15 éves surjánokkal borítva kisérik a völgy hajlásait. A Kvasienka és Swidovec-patakok közötti Tiszaszakasz a kb. 100 kilométer hosszú völgy legmegragadóbb része, mert nemcsak egyikét találjuk itt a Felső-Tiszavölgyét jellemző kanyaroknak, hanem olyan szurdckvölgyön mehetünk át, melynek festői részletekben gazdag, szinte elképzelhetetlenül vadregényes pontjai: kanyarjai, a víz tük— 616 — 35
