Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

A Tisza völgye

könyökösen fordul kelet felé s a Lemsiki-Tas és Medvesenka hosszú gerincének leszakadásával képződött völgyben, merész emelkedéssel halad a főgerinc felé. Itt találjuk

1 a Keleti-Kárpátok

1 egyik leghíresebb, jelenleg átépítés alatt álló d

!uzzasztógátját, a Balzatult. A gáttól szerpentinek vezetnek a Tihcora hosszú gerincére, melyen eltéveszthetetlen út kígyózik a határon álló Gora-Waskul kúpjára (1737 m.). Egy másik út, ugyancsak a gáttól kiindulva, a Csorna-Horára (2026 m.), egy harmadik pedig a Polonina-Balzatul gyephavasára (1815 m.) kúszik s innen enged gyönyörködnünk az óriási távfatu körképben. Most egy rendkivül érdekes túra következik: a Kárpátok gerincén fogunk a Csorna-HoráitóT a 2058 méteres Hoverláig vándorolni. Gyerekkorunkban úgy képzeltük el" a Határkárpátokat, hogy azok égbemeredő csúcsok, mély szakadékok, szorosok, hágók összevissza csoportjaibóf á'Ianak ésezeken, bármilyen kis szakaszon is; a közbeeső völgyek, hátak, csúcsok miatt végigmenni nem lehet. Nem tudtuk elképzelni, hogy mikor eleink az ország elfoglalása után »kicövekelték« a határt, mérnöki műszerek hiányában, milyen módszerrel dolgoztak s egyik mesgyejeltől a másikig miként húzták a mérőláncot? Később, a kis kézi térképek ábrázolása állott előttünk. De ez sem tett okosabbá, mert nem tudtuk róla leolvasni a terepviszonyokat, szintmagasságokat, csak a piros csíkkaí megvont határvonalat íáttuk és ezt a legjobb esetben olyan várfalnak képzeltük, melynek hágói, szorosai az átjárókapuk, csúcsai pedig a védélmet biztosító tornyok. Ma tudjuk, hogy különösen a Ke'eti-Kárpátokban, 20—50 kilométer hosszú szakaszok is vannak, hof a hegység^ gerincén jelentékenyebb szintbeli hullámzás nélkül végig lehet menni. Szokatlan és ritka túra ez, éppen ezért vállalkozunk arra, hogy a Csorna-Horátóí a Hoverláig terjedő, légvonalban mintegy 16 kilométer hosszú szakaszt, gerincvándorlással járjuk be. A gerinc-út nem a Csorna-Horátóí indul ki. Ez csak egy közbeeső állomás, mert a Horától délnyugatra, a három országhatárponton kúposodo Stög, illetőleg

1 a ma román területen húzódó Radnai-havasok' felől kanyarog a végtelen hosszúriak tűnő gerinc-út. A terep füves-köves. Jobbról az orosz Las-Skoruszny és ennek északi zűrzavaros tömbje, az Uzembriona-Pid-Csorna-Hora-, balról a Polonina-Balzatul lánca kisér. Keskeny ösvény kanyarog a gyephavas élén. De bátran le is térhetünk róla, mert a könnyen áttekinthető terepen eltévedni nem lehet. Az út mentén itt is, ott is apró, besüppedt halmok, drótakadály nyomok. Pusztuló, lassan végkép eltűnő emlékei a világháború itt dúlt harcainak. Mint a hullámvasút páfyáján, hof emelkedünk, hof sűlyedünk. Elhaladunk a Balzatul 1815-ös csúcspontja mellett és három kilométerrel tovább megbámuljuk a magát felhőrongyokkal ékesített Mencult (2002 m.). Ettől északnyugatra egy kissé erőteljesebb a hullámzás, dje fáradság nélkül gyűrjük le, hogy aztán belépjünk a Gutin-Tomnatek nyergébe és ennek egyik glaciális eredetű döbörébien megtekintsük a Tomnatek-tengerszemet, mely fekvésével, környékével, eredetével, a kisebb tátrai tengerszemekre emlékeztet. A tengerszem fölött az addig nyugati irányban .haladó ösvény hirte'en északnak fordul s egy nagy ívelésbe kezd'. Ennek középtáján, nem messze oda, hol a len— 613 — 35