Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Történelmi vonatkozások a Kárpátalján

ukrán győzelemért s mert azok megtagadták a parancs teljesítését, elhurcolták őket a dumeni internálótáborba. A kormánylista mindezek ellenére »fényesen« győzött. A cseh távirati iroda diadalittasan röpítette világgá jelentését, mely szerint a leadott 263.202 szavazatból 243.557 esett a kormánylistára és mindössze 19.645 ellene. Volosinnak ez a választási manővere páratlan a világon. Az európai nemzetek nagy lapjai erről a »választásról« mint a csafás, hamisítás, elképesztően szédületes jelenségéről írtak. Ám a hazug számoszlopok nem tudták sokáig leplezni a cseh-ukrán mahináció csődjét és nem tudták megállapitani a bomlási folyamatot. 1939 febr. 20.-án jelent meg a Rutén Nemzeti Tanácsnak a művelt nemzetekhez intézett kiáltványa, melyben ; többek közt rámutatott arra, hogy a ruténeknek a cseh államkeretben helyük nem lehet, mert ez az állam, létrejöttének első pillanatától becsapta őket, sőt mindazokat, kik a Ruténföld autonómiája érdekében komolyan dolgoztak, (Bródy András, Kaminszky József, Popovics Mihály stb.) különféle ürüggyel bebörtönözték. A nemzeti érzésű rutének e megmozdulása a régi recept szerint termelte ki a megtorlást. A rahói, dumeni koncentrációs táborok zsúfolásig teltek a szerencsétlenekkel, kikkel olyan embertelenül bántak, hogy végre is 1939 márc. 3.-án lázadás tört ki a táborban. Megtámadták őreiket, megrongálták a tábor szöges drótkerítését, de mert a szics-őrség erősítést kapott, gyilkos gépfegyvertüzzeí megadásra kényszerítették a pokolból szabadulni vágyókat. Elképzelhető, hogy ezek után milyen elbánásban volt részük. 1939 március 9.-én feltűnő betűkkel először közlik a lapok, hogy »Ruszin szkó sorsa eldőlt!« ... » A cseh katonaság, cseh tisztviselők pánikszerűen hagyják el a Ruténföldet« ...»Huszton teljes a felfordulás«... »Volosin menekülni készül«... Ahány címszó, annyi pörölyütés a bomladozó cseh államszörnyön! A megsebzett duvadtól a vadász-intelmek »szerint akkor kell legjobban tartani, mikor haláltusáját vívja). Ugy történt itt is. Az ukrán terroristák fokozott dühhel vetették rá magukat a lakosokra: magyarra, ruténre egyaránt. De a legtöbb esetben pórul jártak. Mintha a keresztesháborúk vitézeinek lelke szállotta volna meg a megtámadottakat, a szics-gárda hóhéraira olyan fanatizmussaľ csaptak vissza: bottal, baltával, kaszával ostromolva meg a gépfegyver állásokat. A cseh-ukrán hordák március 14-iki támadása Ungvár és Munkács ellen, végre színültig töltötte a türelem poharát. A magyar kormány 12 órás ultimátumot intézett Csehországhoz, hogy 24 órán belül a Ruténföld területéről ürítse ki a cseh-morva csapatokat, mire az ukrán bandák Dulházán, Nagyszöllősön, Szöllősvégardón, Szolyván, ölyvösön, Rahón, Kisbereznán és egy csomó kárpátaljai községben, gyilkolva, rabolva támadtak meg mindenkit, aki eléjük akadt s vittek el mindent, amihez hozzáférhettek. Március 15-iki kelettel jelenti a Magyar Távirati Iroda, hogy »a magyar honvédség csapatai átlépték a bécsi döntéssel megállapított keleti határt és gyors menetben haladnak az ősi magyar határ felé. A lakosság' mindenütt kitörő örömmel üdvözli az átvonuló csapatokat.« — 553 — 35