Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Történelmi vonatkozások a Kárpátalján

hivatalos köröket is, melyek lapjai, élükön az Express P o r a n n y-val, változatlan eréllyel szálltak síkra amellett, hogy Kárpátalját Magyarországhoz kell csatolni, ezzel közös lengyel-magyar határt létesíteni, mert ez az európai béke és egyensúly megszilárdulásának egyik főfeltétele. A magyar lapok hasábokat szenteltek a rutén kérdésnek s a Magyarság okt. 16-iki száma »Lángokban a Ver bovin a« címmel, drámai erejű tudósításban közli, meddig és hova fejlődött a rutén nép szabadságmozgalma. ...A rutén nép türelme véget ért. A cseli »testvérek« elnyomó uralma ellen felgyülemlett az irtóztató elkeseredés. Ellepte a Vaszértől az Ungig terjedő völgyeket. Felkúszott a Kárpátok letarolt gerincéig. Felcsapott az égre és kirobbant, mint a vulkán kráterén a lánggal égő gáztömeg: a forradalom. Kurtyák népe megelégelte az elnyomatást. Kaszát, kapát és baltát ragadott. Kitűzte a piros-fehér-zöld zászlókat és mint három esztendeje Nagycsertészen, véres szabadságharcba kezdett. Félreverték a harangokat, Megtagadták az adófizetést. Ellenszegültek a cseh zsandár!egényeknek. Lefegyverezték a munkácsi ezredet és bandákba tömörültek, melyek megállítják a vonatokat, leszállitják és hazaküldik a bevonuló rutén újoncokat, fölszedik a síneket és fölrobbantják a hidakat. A rutén katonaszökevények átszöknek a magyar határon és fegyvert kérnek, hogy megbosszulják a húszéves kegyetlenkedéseket. Hat éve még egy nemzetközi bizottságtól alázattal kérték azt az egyetlen kegyet, hogy a cseh csendőrök ne üssék fiaik és asszonyaik fejét, ha munkát és kenyeret mernek kérni. Fiat esztendő óta kifogyott már a türelem is a szalmafedeles viskókból és most ropog a fegyver, kerepel a géppuska, dörög az ágyú és reflektorok gyúlnak ki a sötétbe szakadt városok fölött. A cseh karhatalom munkába lépett. Teherautókkal gázolja halálra a tüntető tömegeket és vérbe szeretné fojtani a kirobbant szabadságvágyat. Lenn, a lapályok legkövérebb földjein, a húsz év alatt született cseh mintamajorok gazdái elreteszelik a vastag tölgyfakapukat és rémülten gondolnak a környező favityillók népére. Ungváron a Galagó húsz év alatt épült fényes palotasorának lakói lázasan csomagolnak és reszkető ujjakkal húzzák félre a függönyt, hogy átlessenek szembe, a disznóhizlaldának nevezett nyomortanyára. És fenn, a Latorca erdőüzemnek húsz éven át fölépült telepein remegő térdekkel menekülni szeretnének a cseh urak, de köröskörül sötét az éjszaka és sötéten hallgatnak a földre dülő falusi házikók, innen-onnan fegyverropogást hoz a szél is mintha alulról, a völgyek mélyéből felsikoltana egy különös harci dal. A bazilita kolostorokban lábujjhegyen járnak, a Proszvita, az Ucsityelszka Hromada, az ungvári és beregszászi gimnázium tanári szobái ijedt némaságba dermedtek. Volosin Ágoston és Brascsajkó Gyula meg öccse, Mihály tágrameredt szemmel néz körül, mert hirtelen lehullott az égről Zakarpatszka-Vikrania — 545 — 35