Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Kalandozások a Magas Tátrában

-r á íly h eg y, s hogy azon túl meddig látunk, hol kezjdődik a ködölőpára, hol végződik látásunk határa, bizony nem tudjuk megállapítani. Köröttünk mélységes, soha nem tapasztalt csend. Csak a szél suhogása töri meg néha a némaságot és egy-egy szikíatuskó elhaló dübörgése, mely megingott lábaink alatt és rohanva rohan a mélységbe társaihoz. A csúcsról való leereszkedés még nehezebb, minta föif,elé kúszás. Biztosítókapcsokkal erősítjük magunkat a sziklafal láncához és úgy ereszkedünk le a meredélyeken. Végre leérünk. A F e I k a i-v ö 1 g ybein vagyunk. A V i r áľg o ske r t-torony alatt. Megkerüljük a törmelékmezőt. Átvágiunk a porlós hótarajon. Keresztültörünk a törpefenyő szövevényén ós lihegve, fújva állunk meg a S z.í léz i a i -menedékház fedett tornácán, hogy kipihenjük a szokatlan út fáradalmait. A Felkai-völgy erősen eső szerpentinje Tátrasz é p laknál tor— kolódik a Klotildúťba. Isteni út! Mint az ünnepi körmenet bámuló, íátnivágyó közönsége, két szélről úgy sorakoznak' a százados fenyők. Egyik-másik ki-kiugrik a sorból és piros tobozfüzérrel díszített karjait elnyújtogatja az út fölé, mint pajzán gyermek, ki szembenálló társával kíván 'játékot kezdeni. Itt-ott kőhidák' ívelik át a völgyékék patakmedreit, melyekben zúg,, forr, tajtékzik' a víz és jókedvében mázsányi köveket görget a mélybe. Elhagyjuk Füred' gyönyörű villasorát. Rálépünk egy erősen emelkedő, kígyószerűen csavarodó kocsiútra és a toronymagas lucok alatt lassan kapaszkodunk a tető felé. Fönn vagyunk a Tarajkán. A százezernyi évek előtti glecser egyik oldálmorénáján. Nem érezzük a fáradságot. Nem a fölöttünk elszáguldó csípős szelet. Csak nézünk, mézünk és a lelkünk magaszi— tos, Istentimádó érzéssel telik meg. Az előtérben, korlátta! szeg

tett bástyafokon a Szilágy i-emlék. Alatta mely szakadékok tátonganak. Óriási a távlat. Az egetverő kőkúpok mérföldes tekhőjet, fejszét sohasem látott jegenyefenyők őserdeje fedi. Innen, a magadból, csak hullámzó smaragd-szőnyegnek látszik' és vörös-fehér kőszigetei szeszélyes dísznek a bolyhos szőnyegen. A távolban csipkés tarajú, hóba r ázdás kúpok törnek a magasba, mintha ímeg akarnák ostromolni a gomolyfelhős eget. A Középoromi mellett, a 2635 méter magas L om n i c i-c s ú c s jkúpja hasogatja a fellegeket. Lábánál a Kis-Tarpatak völgye és íaz 'Ottó katlana kínálja pazarul szórt szépségeit. Közvetlenül a Tarajka alatt, a Tátra egyik legszebb fekvésű szállójának romját találjuk. Ha innen végigtekintünk a völgyön, önkéntelenül is megakad a tekintetünk azokon a sajátszerű emelkedéseken, melyek a Tarpatak folyása mentén húzódnak. Ezeí^ az emelkedések -eszünkbe juttatják azt a geologiai korszakot, Imikor még örökös hó> és jégkéneg borította a Tátrát. Mikor aztán sok-sók tízezer év multán a jéggé fagyott hó olvadni kezdett és a jégtömbök egyensúlyt veszítve, lefelé való csúszásukban képzeletet felülmúló erővel szántották végig a sziklafalakat, a csúszás szélein rakták le törmelékeikét, oldal— mlorénáikat s így keletkeztek a Tarpalakot szegélyező dombszerű,, emelkedések. — 500 — 30