Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Kalandozások a Magas Tátrában

Öugáju szövevénye veszi át az uralmat, cfe mennél följebb hágunk, ez is annál csenevés2ebbé lesz. Mint az elaggott, idejétmúlta ember, a föld felé hajlik

1. Megrokkan. Meggörbül. A sziklák közt kúszó cserjéssé válik. A virágok^ rovarok', lepkék, madarak lassan eltűnnek. Csakitt-ott látunk még egy-két fütyülő marmotát, vagy a kószálom őrt álló zergét, aztán ezek is elmaradoznak és nemsokára teljes éfettelenség vesz körül. Csak a kőfalak és a tengerszemek tükrei villognak, csillognak körülöttünk. Fölfelé kúszásunkban csakhamar keresztezzük a Békás-tavak patakját s aligi érünk itt az újabb elágazásig, mikor egy hatalmas morénatömb mellett kezdődik az a szerpentin, mely a Békás-tavak falára viszen. Mennél magasabbra hágunk, annál ridegebb a tájék, de annál szabadábbá válik a kilátás is. Ennek a kilátásnak fénypontját a Bástya hosszú csipkézett gerince alkotja s míg ennek nagyszerűségében gyönyörködünk, észre sem vesszük, hogy megérkeztünk az évtízezres törmelékbe ágyazott B ©'klá s -t a vak h o z. Itt ismét a oércvilági egyik csodapanorámája fogad. Balról az Olgacsúcs fűvel benőtt háta. Tovább a Békást a vi -to r on y (2338 m.). Aztán a gömyedthátú S i mon torony (2300 m.), mely afúlróí korántsem árulja el, hogy a Tátra egyik legnehezebbien megmászható csúcsa. Szemben a M e n g u s z f a I viii orom (2455 m.). Jobbra a T e n g e r s z e m - c s ú c s, (2508 m.) mint túránk végcélja. Hó- és görgőkő-mezőkön haladunk át. A levegő egyre csípősebb. A tájék egyre vadabb. Most már mélyen alattunk látjuk a Békástavak ólmosan csillogó szemeit és egy olyan sziklavilágot, melyről azelőtt fogalmunk se volt. Az útbaeső kőlapok nedvesek, síkosak, mint a jég. Itt az útcsinálók vasláncokat erősítettek a sziklák falába, hogy az arra járók veszély nélkül kelhessenek át a merdély fölött. Köröskörül terjedelmes hómezők. Helyt-helyt térdig, olykor derékig süppedünk a hóba»

s ez olyan különös érzést vált ki' a lelkünkből, mikor tudjuk, hogy ugyanekkor, fenn a Poprád, vagy Vág völgyében érik

1 a gabona, az Alföld síkján pedig elmúlt az aratás. 2343 méter magasságban a H u n f a I v i - h ág

1 ó n vagyunk. Mindössze 840 méterrel a Poprádi-tó tükre fölött, de ezt az útat linnen megtenni, körülbelül kétórai nehéz munkába került. A hágóról isteni kilátás nyílik észak felé, a Biaíka és P o du p ía sz k i-patak völgyébe. Alattunk borzalmas meredélyek, szédítő mélységek ölén, a régi magyar-lengyel határral átszelt Ha ía s-t ó vize kéklik. A Na d-Zabi e m csúcsa mögött az északi Bástya-tavak vize olyan vakítóan villog

1, mintha egyetlen gyémántkristályból állana. Közvetlen fölöttünk a Tengerszem-csúcs megmászhatatlannak hitt meredélye tátong. Jobbra a Tátra-csúcs s a Ganék több száz méter mélyen leszakadó pokla. A távolba néző előtt kinyílik az ÉszakiTátra lelket megnyugtató szelídebb panorámája. Egy hirtelen afáeső, összevissza hányt szirtromokkal kezdődő sziklavilág, mely azonban csakhamar elveszti ijesztő jellegét és innen, a magasból tanulságosan engedi észlelni a növényi élet gyors kifejlődését. Előbb csak mohacsomók, fűpászták, majd boróka és törpefenyő szőnyegek jelentkeznek, hogy lejebb a vörös és lucfenyők mind sűrűbb és magasabb szálfái vegyék át uralmukat. A B í a I k a és P o d u p I a s z k i - v ö I g yb e n már összefüggő erdőségeket alkotva, a Jávori n ában belát— 497 — 30