Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Kalandozások a Magas Tátrában

paszkodás után, előttünk áll egy 30 méter magas sziklafalról alázuhanó esés, mely méltán viseli a Fátyolvízesés nevet, mert a mélybebukó víztömeget a szikláéi sajátságos alakulata szétteregeti és hatása olyan, mintha az ember egy, a sziklafalról aláfüggő, felfokozott arányú, finom redőzöttségü csipkefátyoit látna maga előtt, A nyolcvan méteres tófal felső részéből belátunk a völgy felső részébe. Közvetlenül lábaink alatt, a Szoliszkó gerinc katlanában, 1811 méter magasságban villog

1 a S k o k-t ó. Innen, a hatalmas kőtuskók között vezető ösvényen, meredek kapaszkodóval az AI s ó-Z e rg e-t ó hoz, majd' egy magas sziklafallal elválasztva, a nagy katlan egyik zugában meghúzódó Felső Zerge tóhoz (2006 m.) érkezünk, hol már vad; kietlen sziklavilág vesz körül. A törmelékes talajt csupán gyér gyeppászták fedik

1. A falak repedéseiben kőmntó fészkek ülnek. A szikiadudorokat mohok, zuzmók fedik. Most balra csavarodik az ösvény. És itt úgy véljük, mintha a fokozódó magassággal a sziklatuskók is egyre nagyobbodnának' és élesebbé, cipőt maróbbá válnék a törmelék, mely lábaink alatt meg-meginogva, olykor óriási ugrásokkal, mint a puskából kilőtt golyó, rohan a mélybe. Egy kisebb lejtő megmászása után, a Felső-Zergetóval egy szintben látjuk alattunk a Szenti v á in y Ma vat, majd döbbenetes nagyságú gránittömbökön át felkapaszkodunk a völgy legfelső katlanába, a D ö I I e r-tó h o z, melynek partjához kúszva bámulva látjuk, hogy vizét a forró júliusi napok ellenére is vastag jégpáncél fedi, a kőtömbök árnyékában pedig hófoltok csúfolják meg a naptári nyarat. Ha a napsütéses falakon nem tengődnének elkényszerediett mohok s az ezüstszürke, tányérosan felgörbülő zuzmók tenyérnyi foltjai, a legteljesebb élettelenség venne körül. Ebből

1 (aí leiket dermesztő sziklavi'ágból magasodik ki a 2408 méteres F u r k o t a-c s ú c s, melyről olyan bámulatos körkép csodálatában merülhet el az ember, mely az idejutás minden fáradságát megérdemli. A hatás egyenesen elbűvölő és leírhatatlan. Igen, leírhatatlan, mert minden kísérlet, mellyel a körkép egyes részeit megrögzíteni óhajtanok, csak gyenge kísérlet a valósághoz képest. Mint a templom szentélyében lelkében áhítattal, szívében megmagyarázhatatlan égéssel borul le a hivő a Mindenség ura eíőtt s a világból való eívonatkozottságában pillanatnyilag nem tud számot adni gondolatairól, ugyanazzal az áhítatos érzéssel állunk meg a csúcson, a Kárpátokra csodálatos kéken boruló boltozat alatt mi is és olyan mohón, oíyan gondolatnélküfiséggel rajzoljuk íéíkünkbe a körkép egyes részleteit. Valaha az ősidőkben, mikor még vastag jégkéreg borította a Tátrát, itt lehetett a glecservilág egyik góca, mert mint egy központi magból, úgy ágaznak ki innen sugarasan azok a hatalmas, éles sziklagerincek, melyek közeit a lecsúszó glecserjég borzalmas ereje, évszázezrek hosszú során át marta a gránittömbé s ma 6—7 száz méter mély katlanaikban, zugaikban, völgyeléseikben, az ősvilág tanúit, a fényesen tükröződő tengerszemeket rejtegetik. Közvetlen alattunk, szédítő mélységben, a Szoliszkó és B á sty a ,gerince között, kígyózik a M I in i k a-v ö I g y e. A Szoliszkó jobboldali lezuhanása és az Oszterva gerince között a Furkpta hosszú ;katlana nyílik! s innen, a magasból, olyannak látszik, mintha a hegyek mesebeli óriása ujjával a meg nem szilárdült gránit-magmába vájta volna. — 494 — 30