Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Kalandozások a Magas Tátrában

ségekkel. A tó ezüstösen villogó felületét sötétzöld fenyvesek szegik, melyek közül ki-kivillannak a parti nyaralók hófehér falai, vérpiros tetőcserepei és tükörképeik ott rezegnek a szieliden fodrozódó, vagy öntött ezüstlap simaságú tó színén. Fehérvitorlás jaktok pillangóznak a vízen, melynek valódi színét nem tudjuk megállapítani. Itt a belémosolygó mély kék égtől ultramarin, ott a benne fürdő komor kúpoktól vörösbarna, vagy kékesszürke, a part melléke fekete-zöld' színben zománcosodik s ahol egy-egy fölötte csodálkozó hófehér felhőpamacs int le hozzá a magasból, maga is tejszinüre fehéredik. A fenyvesek övén túl, a gerincek, kúpok, tarajok, csúcsok, mély katlanvölgyek és tengerszemek világa következik. Balról, a Szied'ilkó mögül, a 2496 méteres Kriván tűje szúr az ég azúrjába. Közte és aSzoliszkó csúcsa között, a F u r k o ta-v ö Ig y csodáitatja magát. Jobbján a Csorba-csúcs (2385 m.) tarajlik. Mellette a táj előtérbe lépő, azon uralkodó Bástya, (2366 m.) melynek sziklaorma hol rózsaszín, barnavörös, hol hamuszürke foltokban villan a szembe és; roppant tömegével elnyomni látszik környezetét. A Bástya és Ko p ki (2362 m.) csúcsok között, halvány rózsaszínben csipkéződik az Ökör h át hosszú gerince. A Kopki mögül élesen, fehér hósapkávaí a fején a Tátracsúcs rajzolja szilüettjét az égre. Közelében a Poprádi-tó zöldesen villogó tükrét rejtegető Oszterva tömör kúpja. Jobbról a Kon esi szta széles háta (2540 m.) és e [mögött a B a t ii z f a i v i-c s ú c s, (2464 m.) tör ki abból a hosszú gerincből, mely a Tátracsúcstól délkeleti irányban, a Ganeken és Vaskapun át húzódik a hegység óriása, a G e r I a c h f a I v i-c s ú c s (2663 m.) felé. Ám ha gyönyörű a napsugárban fürdő tó tájéka, ha elbájolnak a ködülte medence titokzatos vonalai, valósággal elragadó az alkonyati kép, mikor a közeli fenyvesek feketézőid

1 palástba takaródznak, a távoli hegyek fehérfőkötős ibolyaruhát öltenek és a nyugvó nap bíbora ott táncol, ott csillog a tó milliárdnyi hullámbarázdát vető felületén, mely hol azúrkék, hol smaragd, hol kobald, vagy karminba árnyaló. A Csorba-tó a Tátravidék egyik legkeresettebb pontja, honnan számos nagyszerű kirándulás tehető a hegység belsejébe. Tegyünk meg innen néhány típusos részletben gazdag

1 kirándulást: Elsőnek a bájos M I i n i k a-v ö Ig y kináija szépségeit. Remek szálerdőben, a tó északi partjáról indul ki az út, mely csakhamar odakanyarodik a Skok tengerszemből eredő Mlinika-patak mellé s a völgyet elzáró morénadómbon át, egy hatalmas, virágterhes, üde alhavasi rétre vezet. A réten nyílegyenesien csap át a közeli fenyvesbe és lassú emelkedéssel, állandóan a patak jobb partján halad

1. Közben apró szerpentinekben emelkedik a terep. A széles út köves ösvénnyé változik. A patak mélyen alattunk csobog. Apró vízeséskék szétfeccsenő gyöngyei játszanak a napsugárral. Az erdő elmarad. Gyalogfenyő szövevénye borítja a sziklatörmelékes talajt. Festői tájkeretü hidon kanyarog át az ösvény. Mellettünk, körülöttünk a törpefenyők vörösbarna bugái, szétterült gallyai s a boróka elvadult bozótja lepi el a sziklás oldálokat. A patak apró szökésekkel, olykor 4—5 méteres ugrásokkal rohan a mélybe. Egyszer csak megszűnik az a végtelen, csupán a magashegységbén észlelhető csend és egyre terősbödő mormolás, dübörgés zaja váltja az előbbi némaságot. Vízesés van közelben. És valóban, a iglecser-csiszolta kőtáblák közötti rövid ka— 493 — 30