Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Monoktól Kassáig

1473-ban épüli Szt. Lénárd egyházzal és kórházzal. Ettől északra ap G s e ír m e I y-, keletre a Szt. László-utca terült, az 1404-ben emelt hasonnevű kápolnával. Délre az Ispotály-utca húzódott a Szt. Lélekről nevezett kórházzal és templommal. Ez utóbbiról 1366-ban történik először említés. A Fő-utca vonalában állott a XIII. század elején épített Szt. £ rizsébet székesegyház; a Ferencesek 1405-ben alapított kolostor-temploma-; 1330-ból a Domokosok szentegyháza és a Szepesi-kamara hatalmas épülete, melynek helyén ma a pónzügyigazgatóság palotája lájl. Róbert Károly 1341-ben kiadott szabadalom levele biztosította elsői izben a város tisztviselői választási jogát. E szerint a város feje a bíró (judex), ki a 12 tanácstaggal (jurati cives, consules) intézi a város ügyeit. Az ügyek irányításába befojyt a 100 szenátorból álló község (communitas), melynek vezetője a tribunus plebis, (másként fürmender. E szerveken kivül álló városi polgárok összessége az úgynevezett »feketeľ községet« alkotta. A bírót, tanácsot és a közgyűlés tagjait, Három királyok napján, (jan. 6.) mindenkor egy évre választották. A községi, gazdasági és rendőri ügyek vitelére az u. n. grófokat választottak. Voltak továbbá ^adószedők, bor-, sör-, malom- és gabona tisztek, testamentum hallgatók, kórházakra, árucsarnokokra, mértékekre felügyelők. Mindezeket pedig munkájukban támogatták a céhek, kiknek mestereit szintén Három királykor választották. A város igazgatásában az 1404-ben alkotott-47 pontu németnyelvűi statutu m hoz a legszigorúbban alkalmazkodtak. Ez a szigor különben végigvonul az egész középkori életen és különösen érvényesül a bűneseteknél, hol a meghozott itélet főcélja az azonos cselekmények elkövetésétől való visszarettentés volt. Idévonatkozólag lássuk csak, miképem. büntettek egyes bűncselekményeket: A betöréses lopás elkövetőjét felakasztották. A visszaeső tolvajt lefejezték. A rágalmazó nyelvét kivágták. A becsületsértőt súlyos pénzbírsággal sújtották és utcaseprésre, vagy száműzetésre Ítélték. A rablógyilkos testét tüzes fogókkal tépdesték, majd' lófarkára kötve hurcolták a vesztőhelyre, hol kerékbe törték. A kémet karóba húzták. Voltak, küket megkövezésre Ítéltek. A házasságtörő nő részére a temetőben sírt ástak, nyakig elevenen elföldelték és a hóhér a szívén tüzesített vasrudat ütött át. Az istenkáromlót, gyermekkitevőt, szüleikkel tiszteletlenül bánókat a városból kiseprűzték, száműzték. A hóhér nagy szerepet vitt a középkori városok igazságszolgáltatásában, mert a tanács utasítására a vallatásoknál a torturázást ő végezte s ezt a legborzalmasabb kegyet-» fenséggel hajtotta végre. A tanács tagjai hivatalos működésűik ideje alatt életnek-haláfnajk: felelősségre vonhatatlan urai voltak, de ha megbízatásuk ideje lejárt, a sértettek vádat emelhettek

1 ellenük s amennyiben hatalmukkal visszaélőknek találtattak, elrettentésül nem ritkán életükkel lakoltak. Hogy milyen volt Kassa a török birodaforn hanyatlási korában, azt érdekesen tárja elénk Buchholtz György késmárki evangelikus lelkésznek »Ungarischer oder Dacianischer Simplicissimus« című, 1683-bani •megjelent könyve, melyből közöljük az alábbi részleteket: — 436 — 2