Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Monoktól Kassáig

karcsú, fénylő sisaku templomtornyok, aztán gyárkémények, magasabb épületek. Jobbrói-'balról sátoros kúpnegye*, melye.< alakjától nyerte a tövükben terüiő élénk városka a S á to r a I j a-;U j h e I y nevet. A jo öreg Anonymus ezereves regezomanca csillog a tájon. Az ő krónikájában olvassuk, hogy Árpád fejedelem adományabóJ a »Saturhalmátul a lulsuva vizéig terjedő részeken« Rettel vezér fia, a csatában rettenhetetlen Oloptulma volt itt az első parancsoló. A XI—XII. században két vár is állott a városka mögötti magaslatokon : egyik a Sátorhegyen, (Castrum de Saturhyg) másik a Várhegyen, de az elmúlt századok folyamán mindkettőjüket ugy legyalulta onnan az Idők keze, hogy a Ma nemzedéke már csak egy-egy faragott kövében, meszies törmelékhalmazában sejti, hogy itt, az Árpádok korában, a Zemplénikapu bejáratánál vár állott őrséget. i Az elbarnuit, szurágott ősj oklevelek szerint ebben az időben a később kiterebélyesedett Aba-nemzetség birta. Die, hogy mint szállott az apáról-fiúra, vagy nemzetségi ágra, azt elfelejtették följegyezni a krónikások. A hiányos adatok közül egy 12!2|1-ből szármázó oklevél utal világosan a múltra. II. Endre király adbmányleveie ez, melyben a Sátorhegy tövében a pálos

rszerzet|esek részére állított kolostort s a Ronyva és Bodrog között adományoz nekik több ekényi földet. Hogy mi sorsa lett ennek a kolostornak és mi a Sátorhegy tövében épült falunak, azt tudhatjuk, ha visszaemlékezünk arra, bogy 1241-ben ezen a területrészen vezetett keresztül Bafu khán tatárcsordáinak egyik főútvonala. Kő-kövön nem maradt ekkor sem a kolostorból, sem a falubói, melynek népe nem várva be a vesziedelmet, a Hegyalján át a szomszéd Abaújmegye rengetegeiben keresett menedéket. A tatárok kivonulása után a Sátorhegy alatti falu népe elhagyván csaknem földig lerombolt lakhelyét, a síkságról közelebb húzódott a hegy lábához és itt építette föl házait. Ez az új fa.'u lett ai krónikákban említett Nova villa, vagyis a mai Ujhely. Az új telep fejlőrdését mi sem bizonyítja jobban, mint IV. Béla 1261-ben kelt adománylevele és három évtizeddél később III. Endre újabb kiváltságbiztosítéka, mely »Saturalia Wyhe!«-t már civitasnak, vagyis városnak nevezi. A város fölött hajdan őrködő vár építési idejét nem ismerjük. Nagy a valószínűsége, hogy a honfoglalás idejében már állott, de életének első századai ezideig homályban lappanganak. Az első megbízható adatok a XIV. század elejéről valók. Igy 1318-ban Tamás ispáné, ki a leleszi konvent igazlátói előtt Donch mesterrel cseréli el, adván érte Zemlién (Zemplén) várát. 1321-ben a Ráthold-nemzetségbeli Miobán Mártoné, ki azonban megszereti a kisebb Purustyán várat s ezért csakhamar túlad Ujhelyen. Most körülbelül három évtizedig kincstári ispánok regnálnak benne. De az ispánok megbízhatatlanok. Ellopják a várföldek jövedelmeit. A koronának nem haszna, de kára van a birtoklásból. Ezért Nagy Lajos 1351-ben a túszként udvarában tartott Koriatovics Tódor litvániai hercegnek adományozza, ki a Kárpátokon túli területről Zemplénmegye eme részébe telepíti az első ruthén rajokat, a Várhegyen pedig fölépítteti, illetőleg helyrehozatja azt az ősi kőfészket, melyet azóta csaknem észrevétlenül pusztítottak el a múló századok. — 424 — 27