Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
A Mátra vidéke
A Kompolthyak kezéről előbb Országh Kristófra, I. Ferdinánd király országbírájára, majd 1 ennek 1567-ben történt halála és macftvaszakadta után feleségére, Zrinyi Ilonára, a szigeti hős leányára szállt, dé ez csakhamar megvált a birtoktól, rokonára, Török Ferencre,, a veszprémi hősre hagyván azt. Török Ferenc után a vár életében egy rendkívül mozgíalmasj időszak következett. Egyik birtokos a másik kezébe adta. Előbb Nyáry Pál egri főkapitányé, majd Vámossy István hevesi alispáné, azután Vay Ádáméi, a Nyáryaké és Károlyiaké. Sok százados töHé-r netéből egyik legnevezetesebb, a néphagyományoknak is teret engedő mozzanat, a XVI. század közepén folyt le falai között, mikor Móré László, I. Ferdinánd híve, de egyszersmind az akkori idők egyik legnagyobb hararnbasája, menekült Nána várába. Ugyanis ekkor történt, hogy a török megsejtvén, 'miszerint Móré egy karavánnyi kincseS szekérrel vonutf be Nánára, ostrom alá fogta azt, előre fogadkozván* hogy amennyiben meg nem adja 'magát, kövön követ és élőt nem hagy. Móré, hogy a vár rejtekútján fedezze menekülését, tömérdek; arany és ezüstpénzt szóratott az ostromlók közé. De számítása nem sikerült. Az ostromlók nem kapkodtak a pénz után, hanem' annál erősebben támadták a várat, úgy okoskodván, hogy az elrejtett kincsgarmada a leszórt pénzzel együtt úgy is a kezeik közé k|erül. És oda is került. Mórét cinkostársivaí elfogták. Kincseit harácsban osztották szét. Aztán fiaival, vezéreivel együtt rabszíjra fűzték és Konstantinápolyban a Jedikulába zárták, hol nemsokára meghalt. így lett vége Móré rablóuralmának, de a nánai várnak is, mert â törökök 1543-ban aláaknázták, fölrobbantották, úgy hogy kő-kövön alig •maradt belőle. A nánai vár ma festői rom. Egykori falainak legnagyobb része már szerte omlott. De áll még a kétemeletes néglyszögű öregtorony s az egykor imponáló szépségű, faragott kőburkolatú kaputorony, melynek nagy csúcsíves ablakai, remek mérőműves ablakrészei elképzelhetővé teszik, milyen kiváló, építmény volt a maga korában. Nánáról a Tarnóca völgyében, Vécsen keresztül Kápolnára ereszkedünk, hogy itt, az 1200 magyar és 352 osztrák hősi halott fölött emelkedő honvédemléknél elmerengjünk az 1848—49-iki szabadságharc eseményei fölött. 1849 február 26—27.-én, egyfelől Görgey* Klapka és Dembinszky, másfelől az osztrák Windisch g r ätz és Schlick vezérlete alatt, Kápolna határában folyt le a szabadságharc egyiki legvéresebb ütközete, mely ugyan a magyarok visszavonulásával végződött, dé Windischgrátz sem érezvén magát győztesnek, maga is a visszavonuló sereg üldözése nélkül hagyta el a csatateret. Kápolnánál északra fordulunk. Utunk a Tarna völgyében vezet. Nem 1 is hagyjuk el jó idéig, hogy ezalatt bejárjuk érdekes helyeit: D e b ; rőt, V e r p e I é t e t, T a r n a s z e n t m á r i á t, S i r o k o t, majd befúrjuk magunkat a Mátra ágai közé s fölkeressük Recsket, Parádo! és ennek vadregényes környékét. Első megálló állomásunk Feldebrő. Itt nem a falu, hanem mai barokk stílusú temploma helyén épült árpádkori templom, illetőleg ennek altemploma érdékel. Az altemplomba lépő 7—8 száz év levegőjét érzi maga körül. Hatalmas köteges faragott oszlopokkal kéíi hajóra osztott térséget lát maga előtt. Félköríves frízeket, kereszt r — 325 —
