Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
A Mátra vidéke
és donga boltozatokat, sötét, titokzatos fülkéket s a ami az egészben legértékesebb, egykori pompás falfestményeinek részképeit, melyekél: mint hazai festőművészetünk legrégibb emlékeit tartja nyilván a műtörténelem. Feldebrőtől mindössze három kilométernyire fekszik Verpelét. A község körüli domb vonulatok érdékes emlékéi a letűnt évmillióknak, amennyiben nemcsák a geologiai harmadidő óriási vulkáni tevékenységének emlékeit: vastag andezittufa és breccia-rétegieket tár1 inak a mai ember elé, hanem az úgynevezett szarmata-tenger évmilliós csiga és kagyló rétegeit is, melyekből nyilvánvaló, hogy a mai Verpelét helyén az újharmadkor szarmáciai emeletében a felső miocénben, még a tenger vize tombolt. A következő állomásunk T a r in a s z e n tm á r i a. Fölötte, az úgynevezett V á r h le gye in, az Árpádok korában ( kisebb méretű vár állott. Romjaiinak ma már csak a helyét mutogatják. A községet a XII. századból fennmaradt temploma teszi nevezetessé. Ezt ugyani többé-kevésbbé átalakította a következő századok műemlékeket nem becsülő keze, de azért így is egyik legbecsesebb építészeti emlékünk a múltból. Típusos, egyhajós árpádkori építmény, lapos dészkameny-* Inyezettel, félköríves boltozatú szentéllyel, melyb^e a hajóból hat kőlépcső vezet. A szentély alatt egy rendkívül érdekes alakú altemplom rejtőzik, melynek falain az Árpádok korára valló ősi festménynyolmo-i kat fedeztek föl. A Tarna völgye S z en tímárt on fölött szurdbkszerűvé válik» Ebben a szurdokban kanyarog egyfelől a Tarna vjze, másfelől az ország- éfs ťa Kisterem in e felé vezető vasút. Ahol egy különálló vulkáni hegybörc félkörös kanyarba kényszeríti a folyót, elhagyjuk az országútat s egy taposott gyalogösvényen Siro k felé irányítjuk lépteinkét. Az ellentétek találkozása ez a vidék. Vannak hegyei, melyek' kicsinyben a Tomalljai—Aggteleki-karszt lehetetlenül sivár, mondhathók életnélküli képét utánozzák. De vannak pompás bükk-, szil-,töígyerdőveí borítottak is. Itt, a szélesen terű fő völgyekben bővizű patakok folydogálnak, ott, a hegyek lábainál, a Szahara vádijaihoz! hasonló vízszomjas medrek kanyarognak. »Egyik helyen sűrűn megült falvak sorával találkozunk, a másikon 10—15 kilométeres körzetben egyetlen lakóház sincs. Erre pompás, kerékrekopott, szinte félgömbszerű hegytömzsökök, mint a trachitvulkánok jellegzetes alakjai sorakoznak, hogy 8—10 kilométerrel tovább, már szeszélyes alakú, tarajos, össze-vissza szakgatott szírtromok, úgynevezett sasbércek birodalmába jussunk. Ennek a vidéknek középtáján, a Tarna baípartján, egy alig kétezer lakost számláló községi állítja meg az Egerből Parád felé igyekvői utast: Si rok. Mint a hegyvidéki falvacskiák legtöbbje, névtelenségbe! merülve éli egyszerű életét s bizony épp úgy nem vennémek rólá 1 tudomást, mint szomszédairól, ha történetesen nem 1 volna olyan nevezetessége, mely megállásra készteti az érdekességeket szerető embert. A községtől északra, kopár, mészköves, gyérfüvü, hitványbokru hegyek emelkednek. Közülök egy sárgásfehéries riolittufából álló, tömegében proxén-andezit görgetegeket, horzsakő tömböket magában foglaló — 326 — 10
