Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

A Csallókőztől Léváig

érsekújvári Ferencesek kolostor-könyvtárában fedezték föl. Mindkét híres ínyelvemlékünket ma a Magyar Tudományos Akadémia könyv-? tára őrzi. * ; Érsekújvártól északra, a Nyitra partján, a vidék másik nevezetes községét: Nagys-urányt találjuk. A középkorban fontos véghely, amennyiben Stibor vajda által az 1382—1403 évek között építtetett vára századokon át a Kisalföld' keleti részének védelmét szolgálta. Várnagyait 1416 óta ismerjük. Igy az említett évben Brycsei Uhet Péter, 1444-ben Zanai Lőrinc, 1447-ben Zobor Mihály, húsz évvel később Náa'asi Simon, 1463-ban Szénás László gondozza nemcsak a várat, de a 18 községből álló uradalmat is. Stibor vajda halálával Surány végrendeleti örököse a kényúr nem kevésbbé gonoszlelkű felesége Zechen (Széchenyi) Dorottya lett, kilől azonban közel másfélévtizedes birtoklás után a vagyonszerzésben telhetetlen Országh Mihály nádor foglalta el. Ugy látszik azonban, Országh Mihály sohasem érezte magát biztonságban az erőszakkal elvett várbirtokban, mert ismételten kért arra királyi donációt s mikor ezt Mátyás kirá'yfól 1484-ben megkapta, nyomban kiterjeszttette azt fiára, László királyi főlovászmesterre is. László halálával Surányt leánya, Dóra örökölte, ki Koríátkeői Péterhez menvén nőül, ezzel a surányi várbirtok a Korláthkeői-családé lett. Ez a Korláthkeői Péter rokonszenves alakja a magyar történelemnek. Noha a mohácsi vész idején már túl volt a hatvan éven, mégi mindig királyi szolgálatban állott. Ebben a minőségében kisérte ifjú urát, II. Lajost a csatatérre, hol maga is hősi halált halt. Ott találták meg: ura 'mellett az iszapsírban. Birtokát leányai örökölték. Ezek révén jutott Surány a Nyáryak és Apponyiak tulajdonába. A XVI—XVII. században Surány hosszú lideig az 1571—1581. lévekbien épített Érsekújvár egyik előváraként szerepelt s mint ilyen több ízben volt kitéve az ellenség ostromának. Mikor pusztulic el? Nem' jegyezte föl a történelem, de a tövében és védelme alatt épült Surány község ma is áll és gazdasági életünkben mint az ország egyik leghíresebb cukorgyára ismeretes. Suránynál elhagyjuk a Nyitra partját, hogy a vele egy völgyet öntöző Zsitva vizéhez közeledjünk. Alig kelünk át a folyón, már is a 'legtipusosabb dombvidék fogad. Mint a hullámvasút pályája, úgy emelkedik, és sülyed az út. Bármerre nézzünk, szelíd hajlatokat, kopottan domborodó alacsony fetőket látunk, melyek közüT egyik sem éri el a kétszázötven métert. Utunkban lépten-nyomon apró, névtelenségbe merült falvacskák bukkannák ki a dombok mögül: itt Rendve, Belleg, Zsába, a Garam-völgy nyugati szegélyén Felső-Pél, Garamlök, Kálnó. Káinénál megpillantjuk a Garam vizét, 'mély a m'agas partok között úgy rohan, mintha kiakarna futni a világból. Átkelvén annak balpartjá-» ra, a kis Szecső tornyát látjuk rárajzolódni a gomolyfelhős égtáblára, míg házikói szerényen rejtőznek el az akáclombok alatt. Most a Garam 8—10 kilométerre szélesedett völgyében rójjuk az utat. Közben eszünkbe jut, hogy tőlünk délre, nem is olyan messze 'húzódik a Sári-patak-szegte nagysallói domblánc. Ennek tövében N a g ysalló község fürdik a nyári verőfényben. 1849 ápr. 19.-en, Damja— 305 — 10