Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

A Csallókőztől Léváig

képében úszkált a Dunán, hogy megtalálja szíve párját, Árgyilusfy a csodaszép királyfiút. A tündérek palotáiban föld

!i halandó által soihasem látott fény, pompa uralkodott. A ran ytó f-gyémánttó I ragyogott mindén. Kertjeikben aranyalmák csüngtek az ágakon. A fűszálakor* harmat helyett gyémántcseppek csillogtak. Asztalaik roskadoztak a világ minden tájékáról hozott ínyenc falatoktól és alkonyattól-hajnaíi kakasszóig mindén éjszakán, messzire hangzó zene verte föl a tájék csendjét. Hogy mikor hagyták el a tündérek Csallóközt, nem tudja senki. De emlékük ma is élénken él a színmagyar nép ajkán. Él ajbban a tömérdek árvalányhajban, mely valósággal ellepi a fenyéres hély|eket

r mert a rege szerint nem egyebjek azok, mint az egykor itt élt tündérek elhullajtott aranyszőke hajszálai és hajdani ittlakozásuk bizonysága, szerintük az az aranypor is, melyet különösen C sa 1

1 ó a r a n y o s határában nemzedékeken át mostak a Duna homokjából. Ezek az aranyszemcsék a tündérek ruháiról hullottak egykoron a hullámokba. A Csallóköz ma is aranykertje a Felvidéknek, mert szembeláthartatlan térségein tengerként hullámzik a magot ontó sárgaarany kalász. Igy nem csoda, ha a 'húsz óv előtt tőlünk elrabló csehek annyira ragaszkodtak további birtokához, hogy az 1938. évi komáromi tárgyalások idején semmiképpen sem akartak megválni tőle. A szigetet ma mintegy százezer színmagyar lélek lakja, kiknek haza- és fajszeretetén megtört a csehek minden eínemzetlénítő tö•rlékvése Ugy a szorosabb értelemben vett Csallóközön, mint ettől északra és keletre terülő hajdani M á t y u s f ö I d'ö n, illetve a Vágl és Nyitra alsó folyásai mentén, az apró községek százai élik a maguk egyszerű, igénytelen életüket. Köztük nagyobbak: Somorja, Dunaszerdahely, Galánta, Sellye, Farkasd, Deáki, Guta, Tardoskedd, Surány, Csallóaranyos. A vidéket uraló gazdásági, kereskedelmi, kultúrális gócpontjai : Komárom és Érsekújvár. A Vág és Duna szögében fekvő Komárom, mint a magyar föld • legnagyobb és bevehetetlenség hírében állott (erőssége él a köztudátbán. Földjét a belőle kikerült kő,-, bronz- és vaskori, emlékek tanúsága szerint, évezredek óta lakja az ember. Valamikör, a rómaiak pannonkori uralma idején, a Kr. íu. II—

III. században, a területet bíró harcias 'kvádok erről intézték támadásaikat a Duna jobbpartján átló Arrabona (Győr), Bregetio (Ószőny) és Azalum (Almás) nevű castrumok ellen, majd később római erőd épült mai helyén, hogy ez fogja föl a Pannóniát állandóan háborgató barbárok támadásait. A népvándorlás folyamán, mint nagy folyóktól kitűnően védett helyet, lakta mindén átvonuló népe az országnak. A IX

t században már állott földvárát a honfoglaló magyarok foglalták el. III. Béla király jegyzője a »Magyarok tetteiről« írt krónikájának XV. fejezetéiIcüen mondja, hogy: »...Árpád

1 vezér mikoron az egész Pannóniát meghódította, Ketei vezérnek leghűbb szolgálataiért nagy földet adományozott a Duna mellett, hol abba a Vág

1 vize szakad. Itt aztán 'Oluptulma, a Ketel vezér fia várat erősített, melyet Komáromnak — 298 — 10