Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

A Csallókőztől Léváig

(Comarum) nevezett, holott is sok időknek multán Ketel és fia Olu.ptulma, pogánymódra eltemettetett. ..« A tatárjárás után a komáromi várbirtokot IV. Béla a dúsgazdag zsidó Hemel kamaragrófnak zálogosította el, Iminthogy azonban a magyar főurak ez ellen tiltakoztak, a zálogösszeget Walter, budaľ bíró és kamaraispán fizette ki. így ő lett a várbirtok ura. Vára a magyar történelem mindén korszakában fontos szerepet töltött be. 1316-ban Róbert Károly a Csák Mátétól elfoglalt várbirtokot Tamás esztergomi érseknek adományozta, de öt év múlva bő kárpótlás mellett visszavette, hogy a várat országos erőddé alakíttassa. Az 1440-ik év telén, Kottaner Ilona, Erzsébet királynő udvarhölgye, idehozta a visegrádi várból elrabolt magyar koronát, hogy Széchy Dénes esztergomi érsek azzal koronázza meg Albert király utószülött fiát, a későbbi V. Lászlót. Mátyás király különösen szerette Komáromot. A városiban palotát is építtetett s díszhajója állandóan ott ringott a Duna hullámain, hogy felséges urát a Szigeteken tartott vadászatokra szállíthassa. A mohácsi vész után a dunai naszádosok kapitányának székhelye. A XVI. században a törökök elől menekülő rácok tömegesen lepték el s álltak a naszádosok közé, hogy később teljesen elmagyarosodva úgy a harcban, mint á békében, hasznos polgáraivá legyenek a hazának. A királyválasztási küzdelmek idején előbb Szapolyai Jánosé, majd I. Ferdinándé, ki sietett azt megerősíteni. A XVII. század nemzeti harcaiban 1621-ben Bethlen Gábor, 1683-ban Thököly Imre ostromolta, dé eredménytelenül. Ugyanígy járt korábban, 1594-ben a Győr sikeres ostromáról Komárom alá érkezett Szinán pasa is, ki hasztalanul vérezhette el janicsárjait, anatóliai válogatott csapatait, aknaásó gurébáit a várfalak alatt, azt bevenni nem tudta. 1631-ben itt született Kollonich Lipót, később esztergomi érsek, a magyar nemzet és protestantizmus engesztelhetetlen ellensége és ugyancsak itt látott napvilágot az átkos emlékű Sinelli Imre bécsi püspök is, az abszolutizmus korának haynaulelkű alakja. 1763-ban csaknem minden házát elemésztette a tűz. Húsz évvel később', 1783ban, földrengés pusztította. Ebben az időben lakosainak száma 8321. 937 háztartása közül 857 magyar, 45 német, 17 tót, 18 rác és horváit. Ezek a nemzetiségek azonban a II. József által elrendjelt népszámláláskor valamennyien magyarnak vallották magukat. Az 1763. évi tűzvész uátn a romokba roskadt várost Mária Terézia a Duna jobbpartjára, a mai Ujkomáromba akarta áttelepíteni, dé a lakosság addig •rimánkodott, míg' a királynő' elállott tervétől, sőt az újraépítésben hathatósan segítette a várost. A tűz és víz pusztítása egyébként is vörös fonalként húzódik végig a város történetében. Igy 1823. és 1848-ban a tűz-, 1823-ban a víz döntötte romokba. Az 1848-iki tűz alkal'mávaf a lángok martalékaivá lettek nemcsak középületei, templomai, dé hamuvá égett a Dunán átvezető fahídja és 29 gabonával megrakott uszályhajója is. A napóleoni háborúk idején, a pozsonyi diéta után, 1796-ban, Komáromban telepedett meg egy időre az »országcsavargó« Csok'o-^ nai Vitéz Mihály, a XVIII. század' e jefes poétája, ki 1797-ben az itt toborzott nemesi inszurrekció lelkesítésre írta.« A nemes magyarsági— — 299 — 10