Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Királylehotától Poprádig

A vak sötétbői tompa zúgás hallatszik felénk. Mintha nagy mélységekben vízesés zuhogina s az elhaló, tompa zúgás csak azért csapódnék felénk, hogy feltűnőbbé tegye a környezet csendjét és szörnyűbbé a földalatti i világ magányát. Mert valóságos világ ez itt. Folyók, homokos partok, sziklahegyek, üregek, szakadékok, kristályforrások, csodakútak, a mennyezetről aláfüggo s a padozatról fölfelé meredő oszlopóriások, áttetsző kőfüggönyök, sziporkázva csillogó falak hideg, idegenszerű pompája, mely úgy kisért az emberek képzeletében, mintha a mesék országának rémeklakta rejtekeit, átoktól terhelt elsülyedt királyi palotáit látta volna. Amíg így elfogódva, a hirtelen kigyúló villany fényénél csodálva nézzük az elénk táruló képek

1 sorát, kutatni, tudni vágyó lelkünkben föltámad a kérdés: milyen csodaerő fúrt üregeket a Föld kőpalástjába és ezekben az üregekben miként született meg a cseppkő?! A mészkőbarlang örök sötétjében álldogáló, amint lélegzetét viszszafojtva hallgatja szíve dobbanását, a környező halotti csendet szabályos időközökben ismétlőd

!ő halk csengésű nesszel véli megzavarva és az az érzése, mintha a magasból vízcseppek hullanának a rideg kövekre. Valóban. A halk csengésű nesz az aláhulló vízcseppektől származik és ez a csengés évezredek óta egyedüli időmérője a végnjévküli éjszakának. A hegytetői dolinákból átszivárgó víznek egy cseppecskéje jelonik meg a barlang tetején. A vízcsepp a levegő szénsavának jegy parányát hozza magával és ez a parányi gáz elegendő ahhoz, hogy útjában a mészsziklából föloldjon egy má^ik parányt. A cseppecske» gömbölyűre hízik a barlang

1 mennyezetén. Míg függve gondolkozik, elhagyja-e a sziklát, a függés következtében csökkenő nyomása felszabadítja a szénsav bizonyos részét és mikor ez elillan, ugyanabban a pillanatban kicsapódik belőle a fölvett mész néhány paránya is. — A gömbölyűre hízott cseppecske végre elhagyja a sziklát. Alázuhan. Ám a helyén ottmaradt egy ici-pici mészgyűrű és amikor a szivárgás újabb é;s u[afc>b cseppecskét állít a lezuhant helyébe, a kiváló és egymásrarakódó mészgyűrűcskék belül üreges csővé alakulnak. Évezredek hosszú során így kéleťklezték a barlang tetejéről alányúló, olykor óriási méreteket öltő kövületek, melyek idővel a legcsodálatosabb oszlopokká, csapokká, alabástromfehér, rózsaszín, vagy sárgába árnyaló finom kőfüggönyökké, csipkékké alakultak. így lett az évmilliók előtt élt állati szervezetekből szervetlen mésztömeg* s a mésztömegből változatos alakú cseppkő. És újab'bi évmilliók folyamán így lesz ismét a szervetlen mészparányból a szerves életnek' legy-egly újabb paránya, mert a Természetben nincs keletkezés és elmúlás, fogyás vagy szaporodás, hanem csak az öröktől fogva meglevő ősanyagnak láncolatosan egymást követő váltakozása. Fűszál, viirág, vagy óriás sudár; véglény, vagy ember, porszem, vagy egekpt verő sziklábérc: mindegy. A váltakozó, alakot cserélő parányok halmaza mind'. Végnélküli játéka az Örökkévalóságnak. A jósvafői kijáratnál hagyjuk el a csodavilágot, melynek érdekességeit a »Barlangok« című fejezetben már részletesen ismertettük. A lépcsők százain alig jutunk ki a szabadba, mikor egy pompás szer— 280 — 10