Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
Trncséntől Nagybitsségig
Táncoló, büszke papipák alatt dübörgött a föld. A porrá zúzott, keményre taposott havas úton a szivárvány minden színében tündöklői kisded lovascsapatok vonultak tova. Minden csapat egy-egy főúr kísérete. Ez a Pálffyaké, Nádásdyaké, Thurócyaké, Balassáké, Garayaké, amaz a Zrínyieké, Esterházyaké, Illésházyaké, Wesselényieké. Híres-neves, országsorsot intéző familia 'mind 1. Ki tudná valamennyit fölsorolni?! De itt voltak a híres horvát családok, ősi báni famíliák képviselői is. A Frangepánok, Draskovichok, Thallócyak, Bébiekék, Verancsicsok. A nagy államférfi ravatalához hódolni hozták el a horvátjaikat, épp úgy, mint a körmöci, selmeci, besztercei bányászok, kik ráemlékezvén arra, hogy voltaképen a Thurzóknák köszönhetik boldogulásukat, aranyos rojtu, peremnélküli bársonysüvegü, bőrkötényes egyenruhában jöttek el leróni hálájukat. Most a hintók egész sora következett. Négy, hat, tizenkét lovas óriási üveges batárok. Magas bakjaikon elől-hátul az uraság címerét viselő fullajtárok. Benn, a kényelmes üléseken a főurak lányai, hitvesei. Fejükön — kívül is látszó, — ékkőtől ragyogó pártákkal, násfákkal, (a-* ranykivarrásu, gyémántgombos, prémes bekecsékben, habosan tükröző, hosszú, testhez simuló bársony, vagy selyembrokát aranysujtásos öltönyökben. Utánuk a külföldi fejedelmek legátusai, cseh, lengyel, német főurak és kíséretük színpompás csoportja vonult el az úton. Mintha mindegyik arra törekedett volna, hogy tündöklésben túlszárnyalja a többieket. Még el sem ült a bámulok moraja, mikor széles, kristályüveg'es, aranyozott cirádás hintók gördültek tova a letaposott havon. Az egyház fejedelmei: érsekei, püspökei, apátjai ültek azokban. A legelsőben, a leg dúsabban aranyozottban, maga a hatalmas esztergomi érsek, az országos hírű Pázmány Péter, ki régtől fogva személyes híve volt az elhunytnak és félretéve most a vallási különbséget, eljött utolsó 'útjára kisérni a !hű barátot. A hintók körül kivont karddal, égszínű öltözetű, hófehér zsinórzatu, kócsagforgós csákóju, címeres tarsolyu huszárok lovagoltak. Puszta színeikkel is kifejezvén, hogy főpapi'szolgálatban állanak. 24 éjfekete paripától vonva következett most a gyászkocsi. Mellette jobbról-balról a királyi kancellária főtisztjei. Mögötte a család. Elsőnek az elhúnyt egyetlen fia által kisért özvegy, Czobor Imre volt nádori helytartó leánya: Erzsébet. Aztán leányai, vejei, a királyi legátusok, az ország zászlós urai közül az országbíró, mint nádor helyettes, pár lépéssel hátrább Horvát Sziavon és Dalmátországok bánja, a tárnokmester, főkamarás s a magyar testőrség kapitánya. Ők az ország gyászát képviselték, azért haladtak a gyászkocsi után. Az órák hosszat bámuló nép most száz meg száz batárt, üveges hintót, bricskát, parasztszekeret, közbe-közbe ötven-száz vezeték lovat látott maga előtt elvonulni. Az úton kifáradtak részére voltak tartalékolva ezek, s bizony szükség is volt rájuk, mert négy napba telt, míg a menet a Vág és Árva völgyében eljuthatott Árva várába. * Thurzó György földi részei ma is az árvái vártemplom sírooltjában porladoznak. Földi vonásait hatalmas, karrarai márvány szobormű őriz— 249 — 10
