Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Trncséntől Nagybitsségig

Rafaelnek 1558-ban bekövetkezett halálával kihalt a Podmaninok' rrianini ága. Birtokaikat I. Ferdinánd Seréd'y Gáspár főpohárnoknak adományozta, ki mint zászlós úr, a podhrágyi várból ment soká emlegetett fényes kí sér ebbe ŕ Miksa király 1564 évi koronázására s onnan visszatérve, első dolga volt a tűzvész folytán erősen megrongált várat k i tataroztatni. 1714-ben a dominiumot Ül. Károly adományából, a Szapáry#k kezén találjuk. Ebből az időből való a romvár egyik ablakfülkéje afölött elhelyezett címertöredék, melyen hármas halmon álló, jobbjában kivont kardot, baljában három szál virágot tartó, kibontott hajú nő látható. A Szapáryak a XVIII. század elején, a várhegy tövében közvetlenül a Vág partján, szép kastélyt emeltek, mely hosszú időn át volt a szécsiág törzsfészke, kedvenc tartózkodási helye. A vártól nem messze fekszik Vágbeszterce község. Gótstílű temploma 1409-ben, Zsigmond kirá'y uralkodiása alatt épült. Az ódon, értékes festményekkel és faragványos padokkal biró templom érdékes nevezetességei a szentély falában látható hatalmas márvány sírkövek, melyek közül az egyik életnagyságban ;egy hosszúszakállú, címerpajzsos, kivontkardú vitézt ábrázol. A faragvány körül a XVI. század majusculás, szögbetűs 'szövege, melyből megtudjuk, hogy azt 1558-ban rakták a szentély falába és Podmaň in Rafaelt ábrázolja. A közelében levő másik két márvány a II. Lajos király [korában élt Balassa Zsigmondé és feleségéé, Zborowska Máriáé. A sírköveken ott látjuk a Balassák ősi címerét, a karikába csavarodott sárkányt, belsejében egy holdsarlón nyugvó csillagos bivalyfejjel. A Manin-hegy alatt Vág-Tepla felé vesszük az útat. Ám alig hagyjuk el a falut, a Felvidék egyik nagyszerű természeti szépsége, a Kis- és Nagy-manin-hegyek köze ékelődött M a n i n-h a s a d'é k állít meg. Köröttünk ősrengeteg terül. A hegyeket ülő fenyvesek törzsei olykor 2—3 mi'áter kerületűek s magasságuk .fölér egy-egy fa,-; lusi templom magasságával. Alattuk a levegő nyirkos. Növényzete gyér. Világítása misztikus. Ember ritkán járja. Fejsze ritkán vágja. Kerüli minden élő, mert a nép hite szerint átkozott a hely s aki arra jár, maga is azzá leszen. Ebben a különös környezetben nyílik a Manin szája. Szűk szurdokkal kezdődik. Mindkét oldalán szemfárasztó magasságú, csaknem függőleges fa'ak merednek a maqasba. A két szemközti fal iolyan, mintha az ősidőkben valami földöntúli erő szakította volna* szét. A talajt vastagon borítja a kőtörmelék. .Némelyik borsónyi. A másik több mázsás súlyú. Köztük patak vize rohan és fehérhaibosan, helyenkint mé y döbö'öket vájva, hangosan paskolja a sziklarögöket. A hasadék szerkezete világosan elárulja, miként keletkezett Valaha, az ősidőkben, millió és millió év előtt, mikor még 100—200 métterrel magasabban, a Manin belsejébe vájt barlangjáratban folyt a patak s időtlen-időkön át koptatta, marta, fúrta, vájta a hegy belsejét, egyszer csak hosszában berogyott a barlang és a patak napvilágra került. Záporok, viharok, téli fagyok gyalúlták, koptatták, mélyítették a hasadékot. A patak vize tördelte, őrölte, porlasztotta, parányokban magával szállította a követ s így alakult ki Idők folyamán a két Manint elválasztó hasadék. A természeti erők eme romboló munkája ma is megállás nélkül — 238 — 10