Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
A Felvidék geológiájának alapvonalai
még a denevérféléket, pusztai madarakat s a rágcsáló emlősök különféle alakjait. Geológusaink a harmadkor roppant időjét ó- és ú j-har.m adkorra osztják. Az ó-harmadkorban, vagyis paleogénben ismét megkülönböztetik az átmeneti paleocént, továbbá eocént és o I i g o c é n t. Az új-harmadkorban, vagyis n e o g é n b e n pedig a miocént és p I i o c é n t. Az eocént alsó-, közi é pső - és felső eocén-emeletre osztjuk. Éghajlata trópusi. Tartamában nagy tengerömíések borítják ,el mai hazánk földjét, E tengerekből csupán szigetszerűleg emelkednek ki kisebb szárazulatok, melyek szélein, óriási nummulit-rétegek lagunáiban, nagykiterjedésű széntelepek képződtek. Növényzetében a tropikus éghajlatban élő pálmák és más délszaki növények viszik a főszerepet. Tengeri faunájában a nummulitok, ezek a lencse és pengő nagyságú foraminiférák az uralkodók,, melyek kövületeiből képződött rétegek néha olyan vastagok, hogy hatalmas gyűrődések következtében, 3—4 ezer mé^er magasságba is föltornyosuló szirteket, hegyeket, alkotnak. Állatvilágából a patásokat, denevéreket, majmokat és struccféle madarakat említjük. Az eocénkorú képletek a K i s - K ái r p á t o k t ó í a M á r a m arosi havasokig egy összefüggő, 10—100 kilométer széles övben szegélyezik a Felvidéket. A Kis-Fátrában, Bajmóc környéke, gazdag spirálisan felcsavarodott, vagy ciklikusan csavarodó, szimmetrikus testű nummjlinás-kövületekben. A Dunakönyöktől északra, a Börzsönyi-hegységhez tartozó Nagyszálon, a triaszkori mészkövön és dolomiton, szépen kifejlett eocénréteg ül. Ennek keresztmetszete különösen szépen látszik a kósdi barnaszénbánya 130 méteres aknájában, hol a 6500—7000 kalóriás barnaszén-rétegek között tisztán kivehetők a pafeocén és alsó-eocén kékesszürke agyagmárga üledékei. A szénrétegek fölé „helyezkedett középső-eocénkori agyagmárga rétegek, nagymennyiségű kagyló és csiga kövületet tartalmaznak, míg a felső-eocénhez tartozó úgynevezett orbitoideás rétegekből, pompás nummulinák fejthetők ki. A B ükk-h egység északkeleti karéjában, Miskolctól északnyugatra, a Sajó mentén, Szent-Péter, K a z i n c, Vadna, Németi határában-; déli részén pedig Diósgyőr, K i s g y ő r, Latorvár, Cserépfalu, Z sér c, Eger vidékén, van az eocén szépen kifejlődve. Itt a rétegek közé ágyazva, mindenütt kisebb-nagyobb széntelepek feküsznek, melyek minőségükre nézve, a Dunántúl pilisvörösvári, annavölgyi, sárisápi, dorogi, tokodi, felsőgallai, tatabányai, gánti barnaszén-telepekkel tartanak rokonságot. Ezek a széntelepek annak bizonyítékai, hogy a földtörténet eme szakaszában a szárazu lat eltűnése előtt, a lesűlyedt apró medencéket dús tenyészetű szénképző növényekkel telt édesvizű mocsarak' töltötték ki, melyek vízalá került korhadékából, a tűnő geologiai idok folyamán, kitűnő minőségű barnaszén-telepek fejlődtek. A S ze p es- G p m öri -é r c h eg y s é g b e n, mész és homokkövek képviselik az eocént. A Kárpátok magashegységének öbleibe benyúlt eocén-tenger, kon— 18 — 2
