Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
Építészeti és képzőművészeti emlékek
A szepesmegyei Mühlenbach, Farkasfalva, 'Busóc, Felka, Lomnic, Felsőrépás, Dénesfalva, Késmárk, Szepes-Szombat és a nógrádmegyei Bát község templomainak szárnyképei kivétel nélkül a XV. századból valók. A felvidéki szárnyasoltárok XVI. századbeli képei az előző korétól, elütő hatásokat mutatnak. Ezeken ugyanis már nem a németalföldi és olasz iskolák stílusa érvényesül, hanem egy merőben új erőre kapott iskoláé, melyet főleg osztrák művelői után dunai-nak nevez a műtörténelem. Ennek az iskolának fő mestere az aschaffenburgi születésű Matthias Grünewald, az osztrák Corregió, kinek a kolmári múzeumban őrzött, s az 1500—1516. évek között festett remek színhatású szárnyasoltár képei, méltán szolgálhattak egy új iskola tipusos mintáivá. A másik ilyen iskolaalapító mester Albrecht Aldorfer, kinek élénk színezésű, költői felfogású képei szinte lenyűgöző hatást gyakoroltak e kor festőire. A dunai-iskola legjelesebb alkotásai Felvidékünkön a garamszentbenedeki Vir-dolorum-oltár passióje'enetei ; a rozsnyói Szt. Anna oltár képe; a szepesszombati, héthársi, jezernicei főoltárok szárnyképei s talán valamennyi között legjellegzetesebb, művészi szempontból legértékesebb a hontszentantali főoltár képe, mely egy M. S. jelű, ismeretlen nevű mester alkotása. A XVI. század második felének magyar festészete erős hanyatlást mutat. Ami jelentős alkotást elvétve találunk, az főuraink és egyháznagyjaink által idegenből behívott mesterek műve. * A XVI—XVII. század profán festőművészete, úgyszólván a főúri családok egyes tagjainak megörökítésében éli ki magát. Jól-roszszul sikerült, valószínűleg csekély hasonlóságú jobbára az akkori kor díszruhájába öltöztetett, olykor teljesen elrajzolt, háttereikben a perspektiva törvényeit megcsúfoló pikturák ezek, melyek mázolói rendszerint kastélyról-kastélyra, várról-várra kóborló, művészi érzék nélküli mesteremberek. Ilyen családi festményekkel telvék a felvidéki kúriák termei ma is, minthogy azonban a mondottaknál fogva művészi értékük nincs, azért külön nem is foglalkozunk velők. De ugyan-; ebbe a kategóriába kell soroznunk az úgynevezett r a v a t a l-k!é, p eket is, melyek az elhunyt jeles férfiút, vagy dámáít a halottas ágyon kí-< terítve, rendszerint lehetetlen pózban örökítették meg. Az ekorbeli festők nevei, műveik jelentékeny részével «elvesztek. De tudomásunk van több külföldre vándorolt és ott érvényesült művészünkről. Ilyen volt az eperjesi születésü, 1660—1724 évek között élt B o g d á n d y Jakab, ki hosszas bolyongás után Londonba vetődve, ott az angol királyi család 1 udvari festője lett. Egy németalföldi jellegű csendéleti képét a budapesti Szépművészeti Múzeum őrzi. A maga korának híres festőművésze volt a pozsonymegyei Bazin községben 1667-ben született és 1740-ben Nürnbergben meghalt Kupeczkíy János, kinek pompás festményei az egész világon szét vannak szórva s néhányat közülök a .Szépművészeti Múzeum, valamint az Andrássyak, Keglevichek, Esterházyak főúri képtárai őriznek. Egy másik híressé vált barokkon festőművész Mányóki Ádám, — 190 — 10
