Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Ősrégészeti vonatkozások a Felvidéken

mentén lakó törzsei, a m a r k o m a n n o k, v i k t o f á f o k, észak felől szorítva, áttörtek a Duna jobbpartjára, és a rómaiaktól letelepedésre alkalmas területet akartak maguknak kierőszakolni. Ezzel indult meg a történelemben »markomiainm háborúk« (Bellum Germanicum) tnév alatt ismert rettenetes küzdelem, melybén a k vádo k kai és hernV.u in ď u r o k ka I élén, mintegy tizenöt egyesült barbár törzs vonult föl Marcus Aurelius légiói ellen és csaknem két évtizéd'ig akadályozta a rómaiak északfelé irányuló terjeszkedési vágyát. Népvándorlási tá:gyak a nagysurányi és blatniczai leletből: Ezekből a küzdelmekből érdekesen lép előtérbe az egykorú Dio Cassius görög történetíró által megörökített kvád háború képe, melynek csodás elemekben gazdag leírásaiból megtudjuk, hogy a római légiók és kvádok közötti döntő küzdelem! a Kr. u. 174. évben, a Grainua (Garam) torkolati vidékén folyt le és ezúttal a kvádok leverésével végződött., A kvádok legyőzése után/ a markomann ok és bol ok ereje is meg

u rendült. A létrejött béke értelmében, a barbároknak a Duna vonalától északra, 40 stádiumnyi távolságra kellett visszavonulni és évi adó fejében, terményeik egy részét leadni. Gyűléseket csak a római centurió jelenlétében tarthattak. Vásárokra nem járhattak. Kötelezve lettek tizenháromezer főnyi, segédhad kiállítására és ami talán mindén békepont között a legsúlyosabb volt, kötelesek voltak eltűrni, hogy a rómaiak

1 a

1 Duna balpartján váracsokat építhessenek és azokat helyőrségekkel láthassák ß\. .