Bányai Pál: Felsőgaram

Más asszonyok is veszekedtek férjükkel a sztrájík miatt. Voltak, akik kikaptak, aikár a ragyásarcú felesége, voltak akik előtt mentegetődzött a férjük. „Mit csináltam volnál Akiartam dolgozni, de ásóval fenyegettek meg. Csak nem hagyom beverni a íejem." i t Katka nem veszekedett Janoval. Valahogy távol állott tiőle minden, ami kívül volt rajta és gyerekén, aki még csak ígéret volt a teste belsejében. Apró gyerekruhácskákat javított. Időről-időre megnézte a ruhácskákat, ilyenkor behúnyta a szemét. Messziről, csak nagyon messziről hallotta Jano szavait, amint a sztrájkról biasizélt. Olyan volt Jano, mintha részeg, lett volna. „Ügy kivágtuk a lépést, mintha muzsika járt volna előttünk. Sokan voltunk nagyon, csiak úgy döngött a föld a lábunk alatt. Jó érzés volt az." „Bűn az fiam, ott hagyni ia munkát" — mondotta Piviárné csendesen. Elkomorodott Jano arca. „Bűn ?... Hát a munka nem hagyott ott minket?! Dolgoztam volna én akár halálomig is a gatter mellett. Miért állt meg a g at ber, miért nem jönnek le az erdőkből a fák, miért kellett elmennem idegenbe?! A feje tetejére állította valami a életemet. Hát az nem volt bűn?!" „Rossz a világ, bünteti az Isten." „Engem miért büntetett? Rossz voltam talán, nem gondoskodtam családomról, templomkerülő voltam? Rossz az Isten, anyám! Aranyzsákon alszik, bankóval takarózik, mint a gonosz gazdag a mesékben." 92