Bányai Pál: Felsőgaram

XI

II. A gyűlés után széjjelszéledt a tömeg. Egyszeriben olyan mozgalmas lett a falu, akár a vasárnapi litánia után, csak komorabb volt, mert nem tette színessé az emberek virágos inge. Gyerekek a szokatlan mozgalmasság feletti örömükben, két újjal szájukban éleseket füttyentettek. Mosolyogtak a sztrájkolok. A ragyásarcú embert nagy lármával fogadta otthon a felesége. „Három évig nem dolgoztál, mert nem volt hol, most meg, amikor van munkád, úrizálni akarsz. Megvert engem veled az Isten, meglátod még víznek megyek miattad porontyostul!" „Nem érted te azt, asszony." „Mit, hogy én nem értem! Dehogyis nem! Cipő kell a gyerekeknek, meg ruha, oszt mibe fogom öltöztetni őket, majd a sztrájkba talán?!" Egyideig hallgatta a ragyásarcú felesége perlekedését, de aztán megunta. „Elhallgass, mert rövidebbre szabom ia nyelvedet!" Nem hallgatott el az asszony. Kegyetlenül megverte a ragyásarcú a feleségét. Sírdogált az asszony, aztán kiment ia ház elé. Ott asszonyok állottak. A sztrájkról beszéltek. Még csöpögött a ragyás arcú feleségének az orra a sírástól, mégis eldicsekedett: „Az én uram elnök!" 91