Bányai Pál: Felsőgaram

koronával kevesebbet ér a nap, huszonnéggyel kevesebbet a hét, százhússzal kevesebbet a hónap. Miért?! Könnyebb lett talán az ásó, omlósabb a föld, hidegebb a napfény, kevesebb erő, izzadtság folyt ki a testből ? Valamikor egy emberre sok munka jutott. A fákon nőtt a munka, útszéli árkokban, hegyek völgylek vizek zsongtak tőle. Összenőtt ikertestvére volt az embernek, vele született és vele halt meg. Hókuszpókusz! Elveszett a munka. Beleesett egyí nagy fekete lyukba gatter, fatörzs, sziréna,bugás, munkaöröm. Aztán visszajött a munka, de megsáppadt, megfogyott, akár a beteg ember, kit megcsapott a halál szele. Liszt, zsír, kenyér, szalonna, krumpli, ruha, gyér mek mosoly, asszony nevetés. Katkának nagy a hasa. Bojkoné sírdogál éjszakánként.; Mi mozgatja az ember életét? A vér? Vagy valami, ami még annál is erősebb? De jó volna elmenni messzire. Földdel takarózni, napból jóllakni! Egy ásóvágás: egy gondolat. Az egyforma gondolatok megtöltötték a teret. A testek pedig mozogtak, mintha lelketlen gépek kitek volna. Délután háromkor kezdetét vette a bérkifizetés. Akik kikapták bérüket, nem mentek el, mint máskor. Csoportokban állottak. Vártak. Talán csodát. Talán egyszerre csak kilép valaki az iroda ajtaján, szomorú- szelid Krisztus arca van, azt mondja: „Jó emberek, hazudtak fehér táblákon a fekete betűk..." De rég elmúlt már az ideje a csodatevéseknek. 71