Bányai Pál: Felsőgaram

„A szemét, más férje kell neki, hogy nem sül ki a szeme!" Janónak semmit sem szólt, hagyta, hogy munkába menjen. Délelőtt elpanaszolta baját anyósának. Piviárné, az utóbbi hónapokban nagyon megpuffadt a víztől, mely testét kínozta, tudott már mindenről. Nem adott igazat fiának, mégis meg akarta védeni. „Biztos a szemével verte meg." Csak azt mondta, amit a többi öregasszony a faluban. Katka nem elégedett meg a magyarázattal. „Miért nem tudott engem férfi megbabonázni, amikor hónapszámra idegenben volt Jano?" Nagyot sóhajtott Piviárné. „Az asszonyoknál az másként van, azok tudnak hűek lenni. De a hű ember olyan ritka, mint a fehér holló. Azt hiszed, az én öregem, Isten nyugosztalja szegényt, nem tévedt tilosba? Egypárszor megtudtam, de hányszor nem. A Jano fajtájának nagyétvágyú vére van. Öregapjáról beszélték, hogy hetven éves korában, egyszer aratásnál ledöntött egy marokszedő leányt a mezőn, kiabált a leány nagyon, a többi segítségére sietett, lehúzták az öregről a pantallót, csúnyán megpaskolták a hátulját." Ezen már nevetett Katka. Éjszaka megint megleste Janót. Amikor lement az ágyáról, hogy a szomszédba lopakodjék, már az ajtóban, volt, amikor egyszerre csak megszólalt Kaka szomorúan: 60