Bányai Pál: Felsőgaram

„Bestiák, dögöltetek volna meg ti is, mint az én párom!" Aznap este mégis vörös lett az ég a zsidó kocsmáros házának tüzétől. A tűzfényben részeg emberek táncoltak. Másnap Jano gázmaszkra bukkant a kocsmát üszkös romjai között. Felvette Jano a gázmaszkot, halálra ijesztette vele anyját. Csúnyán kikapott, tűzbevetette anyja a gázmaszkot, azt mondta: „Még az emlékét is ki kellene irtani a háborúnak!" Nőtt Jano. Iskolába járt. Víg eleven csikó volt. Aztán egy nap leütötte apját egy fatörzs az erdőben. Feketére alvadt Piviár Gábor arcán a piros vér. Fatörzsön szállították le. társai az erdőből. Egyszerű és hatalmas ravatal volt a fatörzs. Mellette komor favágók haladtak. Amerre mentek, asszonyok csatlakoztak hozzájuk, szemükből könnyek peregteik. Olyanok voltak, mint a halászasszonyok, amikor kisérnek valakit, kit megölt a tenger. Tenger kegyetlen az erdő. Nagyot sikított Piviárné, amikor megpillantotta férje kihűlt testét. Megfenyegette öklével a messze kék erdőket: „Pusztítson el az Isten, gyilkos erdő!" Keresztet vetettek a siránkozó asszonyok. Istenkáromlás volt az erdőt megátkozni. Kenyeret adott. Tizennégyéves volt Jano, amikor apja meghalt. Egyszeriben férfiúnak érezte mjagát, apja örökségnélkül

i örökösének. Gyerekarca a temetésen hasonlatos volt a felnőtt favágók arcához: földszínű volt és kemény, 6