Bányai Pál: Felsőgaram

Azért meghallgatta, amikor elmondta ne;ki anyósa, hogyan húzta őt férje az erdőbe, hogy fia legyen. El is mondta Janónak. De a.z csak nevetett. Nem adott az ilyen babonára. Katka megteste&ediett, mellei megnőttek, olyan szaguk lett, mint ;a kemencéből éppen kikerült Ízletes barna ken yeneknek. Leányos hangja megváltozott, mély lett, mint a kotlós tyúké. Biztonságban érezte magát Jano mellett. Már csak vasárnaponként, amikor a templomba ment, nyitotta ki száját jobban a kelleténél, hogy mindenki meglássa aranyfogát. Néha berúgott Jano, néha meg is verte. De nem volt Katka üvegből, nem tört össze. Gyakrabban volt jó hozzá Jano, mint rossz. Boldog volt Katka. Az erdőben pedig nőttek a fák és elhullottak, fakó termés termett a fakó földeken. A faluban születtek, szerettek, szenvedtek, örültek, meghaltak az emberek. Dolgoztak. A munka telitette tartalommal életűiket. Egyszerű volt az emberek gondolkodásmódja az erdők alján. „Azért élünk, hogy dolgozzunk." Az anya tejével, a tanító, pap, jegyző, csendőr szavával szívták magukba ezt a törvényt. Hittek benne rettenetesen! Voltak napok, amikor védekeztek a fatörzsek,* mintha vágóhídi barmok módjára előre megérezték volna halálukat. Ilvenkor sebzett, megvérzett kezekkel jött haza Jano a munkából. Rettenetesen fáradt25