Bányai Pál: Felsőgaram

nak érezte magát, nagyokat káromkodott, haragudott mindenre, szidta a világot. Katkának ilyesmiket mondott: „Miért nem születtem én is igazgatónak, akkor nem volna ilyen nehéz mtunkám." Másnap megint a régi tűréssel véjgezte munkáját. „Dolgozni muszáj, akármilyen nehéz is a munka." Nem is tudta elképzelni az életet munka nélkül. Egyszerre csak kitört a vámháború Csehszlovákia és Magyarország között. Nem volt már hová szállítani a fákat, amelyeket favágók döntöttelk ki, kjarekekre raktalk fuvarosok, gatteroik hasítottaik deszkákra. Először az erdei munkások maradtak munka nélkül. A fűrészen még folyt a munka. Hatalmas rakásokban hevertek a fatörzsek a, telepen, még volt mit zabálni a gatteroknak. Valamelyik reggelen, amikor munkába siettek, az egyik munkás azt mondta: „Nemsokára elfogy a készletfa, akkor nekünik is fel is út, le is út." Hallgattak a munkások. Fekete volt az arcuk, gondolatuk is fekete volt. Csak Piviár Jano legyintett a kezével. „Vad beszédek ezek!" Az ,erdők felé mutatott: „Már hogy volna az lehetséges, amíg fák nőnek a7. erdőben?! Nem, azért nőnek, hogy helyben rot26