Bányai Pál: Felsőgaram

pénzt is fog kapni levágott ujjáért a balesetbiztosítótól. Nagy szerencse az ilyen külön pénz. így gondolkoztak a falusiak is. Ha balesetéről beszéltek, egy kevés irigységgel a hangjukban azt mondták: „Milyen szerencséje van ..." Egyet azért mégis sajnált Jano nagyon. Rossz kezével nem tudott célozni. Nem járhatott ezentúl vadászni az erdőbe. Eladta puskáját. Majdnem sírt, amikor megvált tőle. Mialatt a keze gyógyult, nem járt dolgozni. Az erdőt bújta naphosszat. Olyan helyekre járt el, ahol szűzen nőttek a fák az égnek, csaik a szél búgatta meg néha a csend orgonáit. Egy nap rég nem énekelt gyermeki ének jutott az eszébe, „Faapó, faapó, lombból a kalapod, zöld moha szakállad, gyökérből sarkantyúd. Szél lovadra ülj fel, vigyj magaddal. Hopp ... hopp .. ." Nagyokat kacagott Jano. De valaki tanuja volt bolondozásának. A fűrészkezelő szolgálója állt egy fa alatt, kezében egy korsó csevicével. Mikor Jano ránézett, nevetett a leány. Egyik foga aranyosan megcsillant. Mindég úgy nevetett, hogy mindjárt észre vegyék a fogát, azért a kelleténél kissé jobban nyitotta ki a száját. Ár18