Bányai Pál: Felsőgaram

az úi nedvek, erők, arnelyeklkel szolgálnia kell iaz újszülöttet további életében. Egy darab test szakadt ki testéből, Idle ime még szivében érezte kis szive dobogását, még szájában kis szája szívó mozdulatát, még torkában kis torka kiabálását, még lábában kis lába rugdalódzását. Vágyat érzett arra, hogy megfogja a csecsemőt és visszahelyezze testébe, mert ott jó volt neki, nem érezhette a külvilág gonoszságát. A halottra gondolt Katkia. „Nem élhette meg, hogy meglássa fiát, pedig hogy örült volna neki. Gonoszak az urak, nyúlnak tekintik az embert!" Szürke volt Katka arca, akár a halottak földje. A szobában asszonyok mozogtak. A halott körül: szánalomtól megpuhult kezekkel mosdatták, öltöztették virágos ingbe. Feleségek voltak. Olyanok mint a halász asszonyok, amikor siratnák valakit, kit megölt at tenger. Tenger kegyetlen az élet az erdők alján. A szobában asszonyok mozogtak. A csecsemő körül : kézről-kézre adogatták, ringatták, virágos szavakat sugdostak fülébe. Anyák voltak. Szülőasszonyok, kik örültek az életnek, mely testükből fakadt. A halottra gondolt Katkja, azután az élőre. A csecsemő után nyúlt, gyengéden, szelíden magához ölelte, sokáig nézte. Arcában már felfedezte apja vonásait, apja lelkét. „Piviár Jánosnak fogják hívni, mint ahogy az apját hívták" — mondta egyszerűen. És ebben az egy mondatban hatalmas fogadalmat tett: bosszút fogadott és szeretet Az előbb még szürke arcába, visszatért az élet sZinc. 107