Rácz Olivér: Fekete angyal – válogatott versek 1937-1980

Fekete angyal - „Rendezni végre közös dolgainkat..."

(Én láttam ezerkilencszázharmincnyolc telén, amint elűzték otthonából szomszédunkat, a szlovák vasutast. Ködfátylas szemmel ölelte át a vállam: nem otthonát siratta akkor, hanem az újra megcsalt, tűnt ábrándokat. Mit tettem érte? Semmit: magam is űzött vad voltam vérszagtól részeg ordasok között — ez sem kötés? És láttam ezerkilencszáznegyvenhat nyarán, amint elűzték otthonából a magyar parasztot, a bűntelent a föld fiát, a nincstelent, aki a földosztásra s az ember Csillagára várt. Mit tettek érte. . . ? Bocsáss meg: kik tettek később érte? Ugyanazok, akik teérted, akik fáklyáján fellobbant a sugár, ama legendás Február.) Ne bántsuk egymást: új, gazdag napok görgetik már a termő éveket, s ha majd az új kalász lágyan és duzzadón kezed fészkéből tenyeremhez ér, éltetőn, büszkén, szőkén és melegen, a felismerés mormoltat el velünk dünnyögő, békés, testvéri szavakat. A felismerés; Együtt vetettünk. Mit ér a múlt, ha mérge él csak, gyümölcse nem? Ne bántsuk egymást sajgó múltakért, 36