Rácz Olivér: Fekete angyal – válogatott versek 1937-1980

Genezis - Genezis

harsány gúnydalokat dalolt. Nem noblesse oblige: gyűlölet! Mert gyűlölte a harsonákat, a puskát és ágyúcsövet, a felséges császári házat, a pléhmennydörgést, kénkövet s a kardokat a lombokon. Újságot írt és tanított, s amerre ő járt szőni szót, nem láttak még jobb tanítót. De hát ő pacifista volt, és hazatért, és meglakolt. Ám fegyvertársakra talált, és nem lőtte szíven magát; tette a dolgát szaporán: ezt hagyta rám az én apám. És aztán következtem én; így lettem én is ős s utód, élet, konok földönfutód; nagy eszmék, buzgó vak remény, és napsütés és zivatar, ím, így lett Álom Tivadar. Na jó: hát voltam katona én is, akár a többiek, talán csak eggyel több szivet kívánt tőlem a kor tora, mert hát a tiszti iskolán rangelső voltam, nem vitás, de nem használt parancs, szidás, a szív a lét jogát dobogta, s erosebb volt, mint foglár s fogda; kihajítottak, kis komám. Mert — noblesse oblige — őseim ioy