Bányai Pál: Fakó földek

hekre és gyertyatartókra! Miért nem vesznek azok a bugris parasztok a maguk pénzéből? Én gondolok a holnapra. Ési mi lesz, ha istenments meghal a tisztelendő úr? Ismerem én már, hogy szokott az lenni. Volt egy nénim, az is papi gazdasszony volt. Három gyereke volt. Amikor aztán meghalt a gazdája mehetett gyerekestől koldulni. Buta volt, mert még az életében gondoskodnia kellett volna magáról..." Mindig az orra alá dörgölte a nénijét és evvel lefegyverezte. Maga előtt látta a kipirultán veszekedő aszszonyt. Kissé s'zégyelte magát, mert bizony be kellett ismernie, hogy papucs alatt volt. így hát nem lehetett pénzt szereznie. Kedvetlenül ide-oda járkált egész nap, veszekedős hangulatban volt és álmában is nyugtalanul forgolódott a fekhelyén. Aztán mégis csak eszébe jutott valami. Be kell kérni a parasztoktól a párbért. Eddig nem igen zavarta őket miatta. Olyanok is akadtak a faluban, akik már négy éve nem fizettek. Ha gazdasszonya piszkálta, szerete a pénzt nagyon, hogy miért nem kéri járandóságát csak a vállát vonta. „Ej, majd megadják!" Elég jövedelme volt, az a néhány korona már igazán nem számított. De most nem maradt más hátra. Vasárnapi prédikációjában megintette az adósokat. Azok nem vették valami nagyon komolyan az intést, mert ismerték a papot, tudták róla, hogy nem pénzsóvár. Mégis néhányan to45