Bányai Pál: Fakó földek

kor a faluba jött, amikor minde>n oldalról vasvilla szemekkel meredtek rá az emberek. Elhagyottnak ós! idegennek és ellenségekkel köriilvettnek érezte akkor magát. Most pillanatokra hasonló érzés fogta el. Ellenséget érzett Sesztákban. A templomban, a szószékről azt leste, hogy nincs-e ott a hívők között. De hiába leste, mert Seszták nem járt a templomba. Valamelyik nap megkérdezte a csendőrőrmestertől : „Rendbe vannak annak az embernek az Írásai?" „Rendben. Miért kérdi tisztelendő úr?" „Csak úgy. Tudja a jó papnak ismernie kell a nyáját." Kényszeredetten mosolygott. Seszták is sokat gondolt a papra. Valami különös elégtételt érzett, ha elment mellette és nem köszönt neki. Alapjában véve zavarban volt és ezt akarta leplezni gyűlöletével. Nem tudta összeegyeztetni mindazt, amit a papról hallott és amit maga is tapasztalt, avval a képpel, amelyet eddig magának a papokról alkotott. Kereste arcán a rózsaszínű és ártatlan álszent mosolyt, a szentképeken az angyalkák mosolyogtak így — és nem találta. Néha úgy érezte, hogy ha egy nap csuha nélkii! látná, akkor biztos szeretni is tudná. Máskülönben semmi sem nyugtalanította életét. Néha apró, jelentéktelen dolgok történtek vele, ezek egy időre elkedvetlenítették. A harmadik faluban egyszer sűrűn körülvették a legények. Csak később vette észre, hogy meg39