Bányai Pál: Fakó földek

iilt egy öblös karosszékbe. A Sesztákkal való találkozásom gondolt. Volt valami annak az embernek a szemében, ami izgatt/a. Valamelyik nap majd szóba elegyedik vele. A nadrágja szorította. Megeresztette egy kissé. Megkönnyebbülten sóhajtott. Gazdasszonya keresztül ment a szobán. Mondott valamit, miközben az egyik szekrényben kotorászott. Aztán bejött a kisebbik gyerek. Felmáslzoti a térdére. Kezével önfeledten a gyermek selymes szőke hajában turkált. Eszébe jutott a beszélgetés, amit nemrég folytatott egyik paptársával. Az a szemére hányta hogy nem foglalkozott politikával. Talán ől volt az egyetlen pap az egész környéken, aki nem a Hlinkapártnak korteskedett. Ő akkor mosolygott. „A politika az elégedetlen ember kenyere. Minek politizálnék, amikor elégedett vagyok." Megint mosolyognia kellett. Arra gondolt, hogy amikor kikerült a szemináriumból, milyen türelmetlen és elégedetlen volt. Fiatalságból és butaságból volt ilyen. Akkoriban komolyan foglalkozott avval a gondolattal, hogy jelentkezik missionáriusriak és elmegy valahová a pogányok közé terjeszteni a keresztény vallást. A nagy inkvizítorok életét tanulmányozta. Aztán segédlelkész lett, majd kinevezték lelkésznek ebbe a faluba. Itt aztán alkalma volt verekednie a vallásért. Nem tűz és vas és lángoló beszéd szükséges ahhoz, hogy az embereket megtérítsék. Egyszerű, emberi tettekkel lehet csak a szivekhez férkőzni. Isten. Egy pillanatig sem ingóit meg belévetett hite. Még mindig ugyanavval az áhi35 3*