Bányai Pál: Fakó földek

tattal fohászkodott hozzá. De mintha azelőtt másmilyennek látta voilna. Soványnak, tüzes szeműnek, elkínzottnak, türelmetlennek. Néha álmaiban, vagy vizióiban az ő alakját vette fel és mutatóúj jából villámok ugrottak ki és halálra perzseltek mindenkit, aki szembehelyezkedett az egyetlen igazsággal. A viziók nem tértek vissza, az álmokból kiveszett a harci Járma, a meniny dörgés és a villámok cikkázása. Hiába, idősebb lesz az lembjer. Ma negyvenhatéves volt. Időlsebb és okosabb és megértőbb. Lassan lehajlott a feje. Keze gömbölyű hasán összekulcsolódott. A gazdasszony óvatosan leemelte térdéről a gyereket. „Csitt! Nem látod, hogy alszik a tisztelendő r ií ur . . . Egész rövid ideig szunyókált. Aztán kiment a kertbe és délig dolgozgatott. Ebéd után befogatott és behajtatott a városba. Gazdasszonya vele tartott. Az asszony elment bevásárolni, ő' meg beült a kávéházba. Újságokat rendelt és három deci bort. Nemsokára melléje ült a nyugalmazott tanár, aztán megjött a harmadik kártyapartner, a városi mérnök is. Bor mellett, kártya mellett elmúlt a délután. Az asszony közben a képes újságokat nézegette. Majd megunta és kibicelt. Hetenként kétszer jártak a városba és mindig így töltötték el idejüket. Tíz órára járt az idő, amikor hazaértek. Kocsijuk elmellőzte Sesztákot, aki éppen akkor tért meg házaló útjáról. Kosara nyikorgott. 36