Bányai Pál: Fakó földek

„Nem hallottam. Hogy is mondta?" „Azt mondtam, hogy jó napot." „Nékem díosiértessékkel szoktak köszönni." — mondta a pap és otthagyta Sesztákor. Seszták utána nézett. „Hogy kitól ez velem!" A pap nagyokat nevetett. Érezte a pillantást hátában, kedve is lett volna visszafordulni, de nem fordult meg. „Fogsz te még köszönni katolikus módon is!" Nagyon elégedetten megállt a templom előtt. Minden reggel első útja a templomhoz vezetett. Körüljárta, megnézte nem hullott-e le valahol a vakolat, nem lazult-e meg valahol egy tégla. Ha csak a legkisebb hibát is észrevette, mindjárt kőművesért küldött és addig nem mozdult el mellőle, míg az el nem készült munkájával. Ezen a reggelen mindent rendben talált.. Bement a templomba. Minden szobrot, képet külön megvizsgált, a térítőkét megigazította, eljátszogatott a zászlók aranyos bojtjaival. Ezt különösen szerette. Csak úgy ragyogott az arca, amikor kilépett a templomból. Megállt és az eget nézte. Kék volt és tisztán ragyogott. Elindult a paplak felé. Útközben gyerekek rohanták meg hangos dicsértessék ordítással, össze-vissza csókolták a kezét. Fényes ötfilléreseket osztogatott ki közöttük. „De nehogy valami rosszra költsétek." — intette őket az újjával. Pedig tudta, hogy a pénzzel falhozdobálósdit játszanak majd. Amikor hazaért, cigarettára gyújtott és be34