Bányai Pál: Fakó földek

rosból és dolgozni kezdtek a templomon. Nem telt bele három hét, csak úgy ragyogott fala a nagy fehérségtől és belül is friss aranyozást kaptak a szobrok ési szentképek. Még Szent Antal is új orrot kapott a hibás helyébe, öröm volt ránézni a nagy csillogásra a templom belsejében. Most már aztán szégyenkeztek a népek. Egymásután jöttek a paphoz, pénzt hoztak (neki, merthogy csak nem kívánhatták tőle, hogy a maga pénzén szépítse meg az ő templomukat. Annyi pénz gyűlt akkor össze, hogy még új orgonát is vehetett a régi nyekergő helyébe. Öröm volt hallgatni, ha a tanító úr mise közben mieg-megbűgatta. Elszégyelte magát Durcsánszki Tódor is és megkövette a papot gorombaságáért ínyilvánosan. Azóta is szeretettel volt a pap a templom iránt. Amikor csak módjában volt, új kincsekkel gyarapította szent birodalmát. A maga pénzéből. Hol gyertyatartót, hol kelyhet, hol szép faragott zsámolyt vett. Szenvedélyévé vált a templomdíszítés. A falusiak szerették. Azt mondták róla: „A mi papunk igazi pap. Krisztus szolgája." Hát még az asszonyok! „Jaj, csak ráteszi azt a drágalátos kezét gyónás után az ember fejére, a hideg, meg a meleg egyszerre fut végig az ember hátán." Ha kövér i®, de azért még mindig szép ember volt. Piros arca csak úgy csattant a fehér gallérból. Bántotta Sesztákot, hogy a pap nem köszönt neki vissza. Egyszer megállította. „Köszöntem tisztelendő úr." 3 33