Bányai Pál: Fakó földek

kezett, gyűlöletet érzett iránta. Sokszor ilyen beszélgetés után azt sem tudta, hogy hogyan nézett ki az, akivel beszélt. Csak hangjának a színére emlékezett. Most már meglátta az embereket is. Az arcukat, rongyos, összevissza foltozott ruhájukat, szegénységüket, amely nem vot olyan egyszerűen egyforma, mint azelőtt. Ügy érezte, hogy a maga élete is gazdagabb lett, amióta a faluba került. Sokat beszélt erről Márisával. Márisának isi tetszett az új élet. Baromfit nevelt. Malacot hizlalt. Egész napja ki volt töltve. Soha sem érezte azt az egyedüllétet, mint valamikor a kolónián, amikor ült és maga elé nézett üres szemmel és valamire várt szorongva. Ilyenkor megnőtt a legapróbb hang is és kínozta a fülét. A fekete muszka bogarak, amelyek ide-oda másztak a hibás padlón, a furcsa formájú nedves folt a mennyezeten a feje fölött, amely napról-napra nagyobb lett és változtatta színét, a ferde, repedezett oldalú tűzhely borzasztó reménytelenséggel töltötték el. Vágyódott valamire és boldogtalan volt. Itt nem is ért rá gondolkozni. Néha úgy érezte, amikor este lefeküdt, hogy még csak az előbb kelt fel és csodálkozott azon, hogy milyen rövid a nappal. Színt kapott az arca és meghízott. Azelőtt gyakran veszekedett férjével, néha napokig nem szólt hozzá, most alig veszekedtek egymással. Néha még egy gyerek után vágyódott nagyon erősen. A szomszédasszonyokkal jó viszonyban volt. 28 «