Bányai Pál: Fakó földek

juszkenőcsöt veťt a szeretőjének, aki ott állt mellette és esetlenül lóbálta nagy vörös kezét. Alig látszott még bajuszkája, mégis olyan magától értetődőnek tartotta kedvese ajándékát, mintha legalább is harcsaszőr lett volna az orra alatt. Hízelgett neki a kedvese. Mert akinek bajuszkenőcs kell, annak már bajusza is van, akinek pedig bajusza van, azt emberszámba kell venni. Ő is kedveskedni akart a leánynak, szagos szappan't vett neki. „Hát ilyen könnyen megy ez a mesterség!" — gondolta Seszták és nagy megkönnyebbülést érzett. Nemsokára körülvették legények és lányok, mindenki vett valamit 'tőle. Aztán a kocsmába ment. Egy ragyásarcú paraszt beretvát akart. Sokáig alkudott, csepülte is a holmiját, sokszor már úgy vol't Seszták, hogy odamond neki valamit, de csak szokásból tette azt a paraszt, mintha marhát vett volna, nem azért, hogy megharagítsa. A végén mégiscsak megverte a beretvát. Sokat tanult Seszták mialatt a paraszt alkudozott vele. Azt is észrevette, hogy szívesebben vettek tőle a népek, mint a boltban. Nemcsak azért, mer't olcsóbb volt, hanem azért is, mert magukfajta embert láttak benne, akivel el lehet beszélgetni, aki ráért, nem idegeskedett úgy, mint a boltos úr. Barátságosak voltak a népek, lekezeltek vele, megmondták a nevüket, kikérdezgették a nagy világ újságairól. Azt, amitől a legjobban félt és amit az elején minden szemben keresett, a megvetést, amelyet foglalkozása miatt éreznének vel^e szemben, sehol 22