Bányai Pál: Fakó földek

ber gondolatja. Azelőtt ha kiállt puskával a kezében valamelyik hegycsúcsra és lenézett a vidékre maga alatt, úgy érezte, hogy sasmadár és semmi sem tudja lenyesni szárnyait. De most, ha lenézett valamelyik hegycsúcsról, valami húzta lefelé, a földek, paraszti sorsa, paraszti élete felé. Nehéz volt a teste, szárnyait megnyeste az élet. „Csak tessék, tessék, foglaljon helyet gazduram . . ." Bolond Seszták! Azt akarná itt, amit ott Nagyoroszországban már megvalósítottak. Jó lenne. Hiisiz csak lépne megint életébe egy sízakállas, kékszemű férfi és mondaná neki: Tartsál velünk, testvér. — menne ő mindjárt. Már köizeledett a városhoz. Autó suhant el mellette és tele szórta szemét porral. „Forduljanak föl!" Kiköpött. A város eleje olyan volt, mint egy falu, mintha a földek futásukban a városba falusi házakat hoztak volna a hátukon. Alacsony falusi házak álltak a városi elején. Beért a Piactérre. Szekér, szekér hátán tolongott. Egy vörösarcú rendőr fontoskodva, a karjával mutatta nekik az irányt. Az egyik templomon a református kakas kukorékolt, a másikon a katolikus kereszt. A zsidó 'templom is ott volt a közelben, csillag kukorékolt a tetején. Jóllakott szaga volt a városnak. A lacikonyhában sistergett a zsir. Asszonyok kínálták fertály sültlibáikat és rizzsel töltött hurkáikat. 165